Ugrás a tartalomra

Miért ne ismételhetné önmagát a történelem?

2021. július 05. hétfő
Vezér Ádám személyében rutinos kapusedző érkezett
Miért ne ismételhetné önmagát a történelem?

A legutóbb még a Honvédnál dolgozó Vezér Ádámot vonzotta az Oláh Lóránt sportigazgató által felvázolt rokonszenves jövőkép. Leszerződött tehát Budafokra kapusedzőnek.

Nemcsak a játékoskeret alakul át a Promontor utcában, hanem az edzői stáb is: a távozó Nagy Gábor helyét Vezér Ádám veszi át a kapusedzői poszton.

Vezér Ádám korábban 180 NB I-es mérkőzésen védte a BVSC, a Siófok és a Budapest Honvéd kapuját. Utóbbival bajnoki címet és Magyar Kupát nyert a 90-es években. Később Izraelben és Cipruson is futballozott. Kapusedzőként előbb három és fél évig a Puskás Akadémiánál, majd a legutóbbi szezonban Kispesten, Bódog Tamás és Pisont István stábjában dolgozott.

„Oláh Lóránt sportigazgató keresett meg, üresedés volt a kapusedzői poszton, és ahogy Horváth András előtt, számomra is vonzó, rokonszenves jövőképet vázolt fel – mondta a tapasztalt szakember hétfőn, azon a napon, amelyen a csapat elkezdte a felkészülést az új, immár NB II-es évadra. – Valamennyire ismertem a klubot tavalyról, az NB I-ből, szimpatikus csapatnak tartom a Budafokot. Tetszik a klub filozófiája, a családias légkör, szóval nem sokat tétováztam, aláírtam a szerződést.”

Az egyaránt a Honvédból érkező Horváth András és Vezér érkezése nincs összefüggésben. 

„Nincs, mert Andrist már leigazolták, amikor Lóri felhívott engem. Persze jó, hogy a személyében egy ismerős, tapasztalt kapus lesz a klubnál. Jó képességű kapusnak, és ami talán fontosabb, jó embernek tartom, ami majd sokat számít az öltözőben.”

Kapusfronton nem áll most rosszul a Budafok.

„Bese Balázst sikerült megszereznünk, itt van Horváth Andris, és bár Póser Dániel eligazolt, jött két fiatal kapus, akik tulajdonképpen próbajátékra érkeztek. Különben is, lehetetlen egy kapussal végigvédeni a szezont, jut itt majd feladat mindenkinek. Négy kapussal kezdjük meg a felkészülést.”

Befejezésül megkérdeztük Vezér Ádámot, milyen szerepléssel lenne elégedett.

„Valamennyire ismerem a játékoskeretet, vannak erősítések és távozók is, de úgy gondolom, hogy meg kell próbálnunk a feljutást. Nem mondta ki a vezetőség, de ha úgy alakulnak a dolgok – és miért ne alakulnának úgy –, akkor nem ugrunk el a feljutás elől. Ahogy hallom, amikor 2020-ban felkerült az együttes az élvonalba, akkor sem volt ez elvárás, aztán menet közben megjött az étvágy. Hátha ismétli önmagát a történelem!”.

(Ch. Gáll András)