Míg Nyugat-Európa fel nem ébred

Évről évre ünnepséget szervezünk, hogy megemlékezzünk a kommunizmus áldozatairól. Vajon nem üresedik-e ki ez a megemlékezés, hasonlóan sok másikhoz?

Úgy érzem, hogy nemhogy nem üresedik ki, hanem egyre fontosabb lesz. Mert mit is mondott nemrég François Hollande francia köztársasági elnök? Az Európai Unióból ki lehet zárni azt az országot, ahol szélsőjobboldali párt kerül hatalomra. Miért csak a szélsőjobboldalt említette? Mert Nyugat-Európában a szélsőbaloldalt a mai napig nem tekintik szalonképtelennek.

Nem volt ez mindig így: Willy Brandt, az NSZK néhai kancellárja még azt mondta, hogy aki nem antifasiszta és nem antikommunista, az nem lehet demokrata. Ma már nem így gondolkodnak Nyugat-Európában: napjainkban ’68-as szélsőbalosok, volt trockisták, maoisták is az Európai Parlamentben és az Európai Bizottságban ülnek, és szavaznak a sorsunkról. Őket nem fenyegetik szankciókkal. Ezért nekünk, kelet-közép-európaiaknak kell ébren tartanunk a kommunizmus áldozatainak emlékét, amíg Nyugat-Európa fel nem ébred a kómából. Ha nem tennénk, az európai történelem egyik, nagyon sok vér és szenvedés árán megszerzett tanulságát hagynánk veszendőbe menni. Ez a tanulság pedig az, hogy semmilyen szélsőséget, totalitárius eszmét – legyen akár jobb-, akár baloldali – nem szabad a hatalom közelébe engedni.

Amikor megemlékezünk a kommunizmus áldozatairól, nem vagyunk egyedül. Lengyel, cseh, szlovák, román, német, ukrán, orosz, grúz, szerb, horvát sorstársaink az elnyomatásban hozzánk hasonlóan nem engedik kialudni a lángot. Ma még hátat fordít nekünk Európa magát műveltebbnek tartó része. De állhatatosnak kell lennünk, erre kötelez bennünket az áldozatok emléke, akik között nagyon sokan budafokiak, budatétényiek, nagytétényiek voltak: a budafoki temetőben pihenő ’56-os hősöké, az elhurcolt sváboké, a kitelepítetteké, azoké, akik nem tanulhattak, akiktől elvették műhelyüket, üzletüket, földjüket.

És ne felejtsük el, a kommunizmusról még nem lehet múlt időben beszélni: Kína, Észak-Korea, Vietnam, Kuba lakossága még mindig a kommunista elnyomás alatt sínylődik. A közelünkben is újra meg újra jelennek meg olyan politikai erők, amelyek kacérkodnak a marxista utópiával. Különösen a lelkesedésre és naivitásra hajlamos fiatalokra kell odafigyelnünk, őket kell felvilágosítanunk, hogy a „történelmi szükségszerűség” hangoztatása milyen kegyetlenségekhez vezetett.