Minden Délibáb

Az utóbbi negyed évszázadban Berki Tamás jazzénekessel saját bevallása szerint semmi nem történt. Ha csak az nem, hogy a Shabu Shabu zenekar megszűnése után megalakította a Berki Tamás Bandet, amellyel két lemezt adtak ki, a HÍD és a Bika Jam című albumokat, majd kilenc átmuzsikált év után az elfáradt együttes feloszlott, és Berki Tamás szakmai pályafutásának új korszaka kezdődött: duóban lép fel Sárik Péterrel. A billentyűssel való szoros szakmai kapcsolat egyik gyümölcse az idén Fonogram-díjjal kitüntetett Minden Délibáb című album, amelyet öt élő koncert felvételeiből készítettek. A többek között Szabó Gábor-életműdíjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett jazzénekes az önkormányzatiság huszonötödik születésnapján a Budafok Big Banddel lépett fel a Klauzál-házban.

– Hogyan készültek a közös fellépésre, hiszen nem volt megszokott a felállás?
– Kiválasztottuk a nótákat, és próbáltunk is természetesen. A Budafok Big Banddel egyébként az egyik borfesztiválon már játszottunk együtt.
– Jól érezte magát Budatétényben?    
– Hat standard számot énekeltem és egy bluest, amelyet csak akkor szoktam, ha jó a hangulat. Nagyon meglepődtem, hogy egy hivatalos ünnepségen a nem jazzklubba járó közönség előtt ekkora sikert aratunk, mert valljuk be, a jazz még mindig rétegkultúra. Amikor felkértek erre a szereplésre, voltak kétségeim, de már a koncert elején éreztem, hogy a közönség nagyon jól fogadja a zenénket. A végén sokan odajöttek hozzám – fiatalok, középkorúak és idősebbek egyaránt –, kedves szavakat mondtak, igazán megható volt, amilyen szeretettel fogadtak. Nagyon kellemes meglepetés volt.
– A Benkó Dixieland Banddel hosszú évek óta és változatlanul énekel, a duó formáció azonban viszonylag új. Hogyan kezdődött?
– Amikor Péter megkeresett, nem lenne-e kedvem duóban fellépni, első hallásra iskolás ízűnek tűnt, hogy ketten adjuk a műsort. Egy éneklő növendék jutott eszembe a zongorakísérőjével, vagy fiatalkoromból a zongorista és dizőz kettőse egy presszóból, de megpróbáltuk és látnom kellett, hogy nem erről van szó, mert egy zseniális billentyűs és én magam állunk a színpadon. Ebben a felállásban a zongora és az ének egy performance, egy társasjáték, amelyben inspiráljuk egymást, és nemhogy nem hiányzik más hangszer, amikor ketten játszunk, de életemben ilyen boldog nem voltam, mint a duóbulikon. 2011-től elképesztő tombolás folyik, olyan dolgok jönnek elő belőlünk, amelyekről nem is tudtam, hogy léteznek. Őrületes boldogság!
– Amint végzett, Gonda János azonnal tanítani hívta, és attól kezdve folyamatosan képzi a fiatalokat. Tehetségesek a jazz tanszak hallgatói?
– Legtöbbjük nagyon. Közülük sokan ismertek és elismertek, mint Pély Barna, Váczi Eszter, Sárközy Fanni, Urbán Orsolya, Galambos Dorina, Micheller Myrtill, Harcsa Vera, Fábián Juli…
Amikor a Fonogram-díjat átvettem, a jazz kategóriában három olyan jelölt is ott ült, aki hozzám járt énekelni, de a szintén díjazott Gájer Bálint is a növendékem volt, aki még ott, melegében köszönetet mondott „Berki tanár úrnak”. (Tamás Angéla)