Ugrás a tartalomra

„Mindenki fontos!”- tegyünk egymásért közösen!

2017. november 03. péntek
Az önkormányzat a hajléktalan-ellátásért felelős szervezetekkel együttműködve, kéri a lakosság segítségét, támogatását is amennyiben közrendet, illetve köztisztasági szabályokat sértő, antiszociális utcai magatartást észlelnek, tapasztalnak a kerületben. De azon egyedül élő idősek, elesettek felkutatásához is kéri az önkormányzat a segítséget, akik leggyakrabban nem jelentkeznek maguktól a segítségért.
„Mindenki fontos!”- tegyünk egymásért közösen!

Gabriel García Marquez ismert gondolata iránymutató lehet sokak számára: „…egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni.”

Az önkormányzat alapvetően fontosnak tartja az összefogást hajléktalan ügyben is. Azt vallja, hogy közösen kell segítenünk a rászorulókon, a nehéz élethelyzetbe került embertársainkon. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy egyesek erre való hivatkozással, figyelmen kívül hagyják a társadalmi együttélés írott és íratlan szabályait.

Az utóbbi időszakban egyre gyakrabban érkeztek, érkeznek az önkormányzathoz erre vonatkozó lakossági bejelentések, jelzések. A közterület felügyelet – lehetőségeihez mérten – igyekszik minden egyes bejelentést megvizsgálni és a jogszabályi kereteken belül intézkedni a szabálytalankodókkal szemben. Ez azonban csak átmeneti megoldást jelent, önmagában nem szünteti meg a problémát.

A tapasztalat az, hogy szociális szempontból NEM az utcán élők a leginkább veszélyeztetettek, hanem azok, akik „láthatatlanok”, az egyedül élő idősek, elesettek. Az ő felkutatásukhoz kérjük leginkább a segítséget, mert ők nem jelentkeznek maguktól a segítségért, csak a környezetük tudja jelezni az illetékeseknek, ha pl. a lakásukba zárkózva fagyoskodnak, éheznek.

Az önkormányzat többféle módon igyekszik segíteni a kerületben élő szociálisan rászorulóknak, nehéz helyzetben lévő családoknak, személyeknek. Az önkormányzati hivatal koordinálásával, anyagi támogatásával a segítségnyújtásba évről évre több intézmény is bekapcsolódik:

- Téli tüzelő megvásárlásához pénzbeli támogatás igényelhető a Szociális Ellátási Csoportnál: 1225, Budapest, Nagytétényi út 264., tel: 424-0032, 424-0033

 

- Amennyiben szomszédságában nehéz sorsú, elszigetelt, önellátásra nem képes személyekről van tudomása, a Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központ családgondozói nyújtanak segítségét a 424-7492, 424-7493-es elérhetőségen, vagy a 1225, Budapest, Nagytétényi út 261.sz. alatt.

 

Központi, kormányzati szinten is fokozottan segítik a hajléktalan-ellátást. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közlése szerint a hajléktalan-ellátórendszer felkészült a télre, a november 1-jével kezdődő úgynevezett krízisidőszakra.

Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: bővítették a kapacitásokat: országosan a hajléktalan emberek számára 9600 férőhely áll rendelkezésre, és a krízisidőszakban a férőhelyek számát 1500-zal növelik. A fentieken túl összesen 7500 férőhelyes nappali melegedők állnak rendelkezésre és a kapacitásokat tovább növeljük a vörös kód intézményének bevezetésével. Ez azt jelenti, hogy ha extrém hideg esetén kiadják a "vörös kódot", akkor a bentlakásos szociális intézményeknek is ellátást kell biztosítaniuk hajléktalan embereknek.

A krízisidőszak többletterheinek finanszírozására 360 millió forintos támogatást biztosított az EMMI pályázaton keresztül. Ezen felül extrém terhelés esetére 50 millió forintot különítettek el. Az utcai szociális szolgálatok megerősítésére fejlesztési pályázatot hirdettek és szeretnék megerősíteni a diszpécserközpontokat is. A hajléktalanok téli egészségügyi ellátására 92 millió forintot biztosítanak. Naponta 4000 adag meleg ételt osztanak szét hajléktalan embereknek. Az Elsőként lakhatást! elnevezésű reszocializációs program keretét a 2 milliárdra növelték, a szociális tűzifaprogram keretét 3 milliárd forintról 4 milliárdra kibővítették.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálattól több százan vesznek részt a hajléktalanok megsegítésében és hat helyszínen nyújtanak mintegy háromszáz ember befogadására alkalmas szálláslehetőséget. A szervezet budapesti intézményvezetője Biró Péter kedden az M1 aktuális csatornának hozzátette: a hajléktalanellátásban szerdától, november 1-jétől számítják a téli időszakot április 30-ig. Elindul a krízisautó szolgáltatásuk, több százan vesznek részt a szeretetszolgálat munkájában és hat helyszínen nyújtanak mintegy háromszáz ember befogadására alkalmas szálláslehetőséget.

Hajléktalan-ellátás, köztéri intézkedés ügyében hívható telefonszámok:

  • Közterületeken, utcákon, tereken segítségre szoruló élethelyzetről a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál tehető bejelentés 08:00-02:00 között a 06 1 338-41-86-as telefonszám 2. mellékén (http://maltai.hu/cikk/hir/2547).
  • Menhely Alapítvány Diszpécser Szolgálat, Budapest, Pest megye 1/338-41-86/1 (Budapesten belül a pesti utcai bejelentések fogadása 0:00-24:00, http://www.menhely.hu/)
  • Budafok-Tétény Közterület-felügyeleti Csoportja hivatali időben hívható telefonszámai: 06 1 229-2611/ 250 mellék, ügyeleti telefonszám: 06 20 386 5942 (http://budafokteteny.hu/ugyintezes/kozterulet-felugyelet)
  • XXII. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG - Telefon: 229-2622, vagy a 112-es központi ügyeleti szám.

Részletek:

https://www.hirado.hu/2017/10/31/kezdodik-a-teli-idoszamitas-a-hajlektalanok-ellatasaban/?source=hirkereso

„Mindenki fontos!”- tegyünk egymásért közösen!