Ugrás a tartalomra

Mise kerületünk díszpolgáraiért

2020. november 23. hétfő
Udvarnoky László pálos szerzetes, budatétényi plébános, aki maga is kerületünk díszpolgára 2017 óta, minden évben misét tart Budafok-Tétény élő és elhunyt díszpolgáraiért és hozzátartozóikért. Idén online követhették az érdeklődők a szertartást.
Mise kerületünk díszpolgáraiért

Budafok-Tétény 2017. évi díszpolgára, Udvarnoky László atya – ígéretéhez híven – minden évben egy kitüntetett alkalommal, kerületünk élő és elhunyt díszpolgáraiért, illetve hozzátartozóiért tart misét, a budatétényi Szent István király plébániatemplomban. Idén már negyedik alkalommal, hagyományosan: a liturgikus év utolsó vasárnapján, november 22-én került erre sor.

A járványügyi helyzetre való tekintettel idén rendhagyó módon online is részt lehetett venni a misén.

https://www.youtube.com/channel/UCwd-eP-KYz2seKVslXJeriQ