Mit igyunk a halászléhez?
Ősidők óta viharos vita kíséri a szakértők körében is a nagy dilemmát: milyen bor illik a halászléhez?
A válasz valóban nem egyszerű, hiszen a halételekhez inkább a fehérbor dukál, a fűszeres, paprikás ízek viszont a vöröset kívánják a nagykönyv szerint. A halászléhez ezért sokan inkább az úgynevezett „átmeneteket” javasolják, például a rosét, vagy a karakteres, határozott savú, de nem túl tanninos sillert, illetve a könnyebb vörösborokat, például a kadarkát. A merészebbek a karácsonyi asztalnál a halászlé elfogyasztása után belekóstolnak száraz fehérborokba is, azok közül is az ásványosabb, testesebb fajtákba, példának okáért a furmintba, mert az bírja a paprika fűszerességét.
A sillerből jó szívvel ajánlhatjuk a Sauska Borászat 2024-es alkotását, amely után Budafokon is lehet érdeklődni. Ez az ital ugyanis a készítők üzenete szerint alacsony tannintartalmának köszönhetően lágy, mégis karakán és tartalmas.
A kadarkából a kerületből a már Budatétényben is működő Szeleshát Pincészet 2023-as darabját ajánlhatjuk, amelynek különlegessége, hogy bár acéltartályban erjesztik, fele részben hat hónapig használt ászokhordókban is dajkálják, hogy elnyerje végleges zamatait.
Ha pedig valaki kedveli a roséborokat is, ilyet szintén találhat a kerületben, akár a Katona Borházban is. A pincészet kékfrankos szőlőből készült, mediterrán jellegű roséja a „Nálad vagy nálam” fantázianevet kapta, de karácsonykor ez persze főként csak a frissebb kapcsolatban álló pároknál kérdés.
(H. Gy.) (Városházi Híradó)