Mit jelent manapság a Kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja?
– Mi a jelentősége ennek az emléknapnak?
Németh Zsolt, a FIDESZ-KDNP országgyűlési képviselője, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke:
– Február 25-e a Kommunizmus áldozatainak emléknapja, amiről 2001 óta mind az Országgyűlésben, mind pedig az ország középiskoláiban megemlékezünk. Hogy megértsük, miért fontos és mi a jelentősége ennek az emléknapnak, fel kell idéznünk egy kicsit a múltat. 1947-ben ezen a napon hurcolták el jogtalanul Kovács Béla országgyűlési képviselőt, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, mentelmi jogától megfosztva a Szovjetunióba, ahol kilenc éven át raboskodott börtönökben és munkatáborokban, majd szabadon engedése után pár évvel 1959-ben, 51 évesen meghalt. Letartóztatása szimbolikus dátum, mivel a totális diktatúra kezdetét fűzzük ehhez a naphoz. A politikus letartóztatása annak a tudatos, eltervezett politikai folyamatnak volt a végállomása, mely során a kommunista párt az egypárti diktatúra kiépítése felé haladt. Szimbolikusan ezzel vette kezdetét a csaknem ötvenéves folyamat, melyben a kommunista párt szisztematikusan kiirtotta a társadalom azon tagjait, akik bármilyen kritikával illették a rendszert, netán ellenszegültek annak.
Felfoghatatlanul sok volt az áldozat. Százmillióra becsülik a kommunista diktatúra áldozatainak számát világszerte, Közép-Európában a halálos áldozatok száma elérheti az egymillió főt is, hazánkban is százezrek vesztették életüket. Kutatók szerint több mint 70 ezer embert börtönöztek be politikai okoknál fogva Magyarországon 1945 és 1989 között, és az 1956-os megtorlás áldozataival együtt több mint 700 embert végeztek ki. A front átvonulása után százezerszámra hurcolták el a munkaképes korú embereket a Gulágra, ahol embertelen körülmények között kényszerítették őket rabszolgamunkára. Hazai történészek mintegy 600 ezerre becsülik a szovjet kényszermunkatáborokba elhurcolt magyarok számát, akik közül kb. minden harmadik, azaz 200 ezer ember vesztette életét.
Manapság még sokkal aktuálisabb emlékeznünk és emlékeztetnünk a kommunizmus rémtetteire. Az emlékezés tisztelgés az ártatlanul meghurcoltak és meggyilkoltak előtt. De az áldozatokra akkor emlékezünk méltán, ha közben arra is nagyon vigyázunk, hogy ne éledjen újra az a gondolkodás, ami megölte őket. Az emléknap tehát figyelmeztetés és emlékezés egy sötét korszak történéseire.
Molnár Gyula, az MSZP országgyűlési képviselője:
– Minden emléknap az áldozatok iránt érzett tisztelet kifejezése, és az utókor számára erős figyelmeztetés, hogy vegyük figyelembe a történelmi tapasztalatot, tanuljunk a korábbi generációk hibáiból. Nekünk, akik életünk egy szakaszát annak a rendszernek a hanyatló ágában éltük le, fokozottan kell figyelmeztetnünk a polgárokat mindazon jelekre, amelyek elmosni, elfedni akarnák a hatalom nevében, valamilyen magasabb eszme érdekében elkövetett bűnöket.
– A kerületben is voltak áldozatai a diktatúrának, mit jelent Budafok-Téténynek az emléknap?
Németh Zsolt: – Kerületünk vezetése fontosnak tartja, hogy mióta emléknappá nyilvánították 2000-ben február 25-ét, azóta minden évben méltóképpen emlékezzünk a kommunista diktatúrák áldozataira. Büszke vagyok arra, hogy kerületünkben áll az ország egyik legszebb ’56-os emlékműve. Kerületünkben hagyománya van a „rendhagyó történelemórának”, aminek keretében a kerület 11. és 12. osztályos középiskolásai a Klauzál Házban vesznek részt egy olyan nem szokványos történelemórán, amin más megvilágításból, más szemmel nézhetnek egy adott történelmi helyzetre, eseményre. 2018-ban egy ilyen órán láthatták a diákok az – akkor még kereskedelmi forgalomba nem került – Örök tél című filmet, ami éppen egy sváb falu Gulágra hurcolásáról szóló, a kényszermunkatáborok világát hűen bemutató alkotás. A film megnézése után pedig az alkotókkal, Szász Attila rendezővel, Köbli Norbert forgatókönyvíróval és Csányi Sándorral, a film egyik főszereplőjével beszélgethettek a diákok.
A mostani vírushelyzetre való tekintettel idén csak online formában tudtuk megtartani ezeket e rendhagyó történelemórákat. Az idei témáink kerületünk két ’56-os hőse, vitéz Priska Tamás József néhai diszpolgárunk és dr. Takács Pál orvos voltak. Az önkormányzatunk gondozásában pedig idén egy kiváló könyv is megjelent Vitéz Priska Tamásról, a Corvin köz hőséről, Kisfarkas a forradalomban címmel.
Molnár Gyula: – A budafokiaknak, tétényieknek a XX. század valamennyi borzalmából kijutott. A holokauszt áldozatai között éppúgy megtaláljuk őket, mint a kommunizmus áldozatai között. A második világháborút követő kitelepítéseket budafokiak és tétényiek egyaránt megszenvedték. Minden ártatlan ember halála, minden fájdalmas veszteség, minden értelmetlen szenvedés azt üzeni nekünk: bárhonnan is érkezzék a fenyegetés, nem tűrhetjük a szabadságjogok semmibe vételét!
– Hogyan viszonyul ön február 25-éhez?
Németh Zsolt: – Keserű tény, hogy napjainkban is csak becslések vannak a kommunista diktatúrák halálos áldozatainak számáról. És nem csak azok voltak az áldozatok, akiket elhurcoltak, vagy a terror bármilyen más fizikai megnyilvánulását elszenvedték, akik elmenekültek, vagy hátrányos megkülönböztetést szenvedtek származásuk, vallásuk, világnézetük miatt. Mindazok áldozatok voltak, akik a „gulyáskommunizmus” évei alatt születtek, és hosszú évtizedeken keresztül megfosztattak a szabad cselekvés és élet lehetőségétől. Elgondolkodtató tény, hogy a kommunista diktatúra jelképei mind a mai napig nem kerültek nemzetközi tiltólistára, s lehangoló, hogy a Nyugat elnézően áll a kommunizmushoz napjainkban is.
Molnár Gyula: – 1947. február 25-én hurcolták el a Szovjetunióba Kovács Béla kisgazda politikust. Ez a nap fordulópont volt Magyarország sorsában, mert kézzelfoghatóvá tette és világosan megmutatta, hogy a szovjet hatalmi terjeszkedés nemcsak távoli fenyegetés, hanem megakadályozhatatlan politikai valóság. Szembe kellett nézni azzal, hogy nem lehet többé demokráciában reménykedni. A XXI. századi üzenete ebből is fakad: törékeny kincsként kell vigyáznunk a demokráciára, és fel kell figyelnünk a szabadságot és demokráciát aláásó legkisebb jelekre is.
– Vajon a politikai választóvonal két oldalán mit gondolnak az emberek február 25-ről?
Németh Zsolt: – Az első polgári kormány idején, 2000. június 13-án fogadta el az Országgyűlés azt a határozatot, melyben február 25-ét a Kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánítottuk. Nem véletlen, hogy az első polgári kormány alatt került ez a határozat elfogadásra, mint ahogy a Terror Háza létrehozása sem véletlen, hogy ekkor történt. 2014-ben az egykori vasfüggönyön belüli államokkal közösen hoztuk létre az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformját, hogy a tények bemutatásával feltárjuk az igazságot a kommunizmus igazi arcáról. A legújabb nemzetközi törekvésünk, hogy a kommunizmus korszakának történelmi hagyatékaként Washingtonban is jöjjön létre a kommunizmus áldozatainak emlékmúzeuma. Magyarországon a 2015-ös évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének nyilvánítottuk. A jelenlegi polgári, Fidesz–KDNP-kormány álláspontja következetes és egyértelmű, meg kell mutatnunk az utánunk következő nemzedéknek is a kommunizmus valós képét. Úgy gondolom, hogy akik a választások idején a Fideszre adták/adják voksukat, döntésükben alapvető szerepet játszik ez a következetes álláspontunk!
Molnár Gyula: – Őszintén hiszek benne, hogy habár a politikai választóvonal a hírek fogyasztásánál, a választásokkor, a közösségi médiabeli kommenteket olvasva élesnek és átjárhatatlannak is tűnik, az emberek alapértékeit és viszonyulásait tekintve van egy közös, megkérdőjelezhetetlen rend, ami a diktatúrák bűneit egyértelműen és örökre elutasítja.
– Ha találomra megkérdeznének tíz embert az utcán, mikor van az emléknap és mióta, hányan tudnának erre helyesen válaszolni? Mennyire releváns ez az emléknap manapság?
Németh Zsolt: – Biztos vagyok benne, hogy nem mindenki tudná megmondani, mikor is van és mire emlékezünk ezen az emléknapon. De pontosan ezért fontos az emléknap, hogy lehetőleg minél több emberhez – és különösen a fiatalokhoz – eljusson a múlt ezen megkerülhetetlen fejezete. Hadd idézzem a cseh írót, Milan Kunderát: „A nemzeteket úgy likvidálják, hogy legelőször elveszik az emlékezetüket. Megsemmisítik könyveiket, műveltségüket, történelmüket. És valaki másféle könyveket ír, más műveltséget nyújt, és más történelmet gondol nekik. A nemzet aztán lassan nem érti jelenét, és elfelejti múltját.” És ez a történelmi tudatunk az, amit nem engedhetünk!
Molnár Gyula: – Valószínűleg kevesen, de éppen ezért beszélünk erről mi. Az emléknap nem kikérdezni, számon kérni való évszám, hanem a közszereplők számára jelent feladatot és felelősséget: alkalom arra, hogy beszélgessünk, emlékezzünk és a XXI. században is érvényes tanulságokat közösen megtaláljuk. A sejtjeinkben hordozott értékeket közvetítve, képviselve a mindennapi döntéseinkben tudjuk az emberek számára érthetővé, megélhetővé tenni annak az időszaknak a borzalmait, hogy a közhelyszerű „történelem ismétli önmagát” elv ebben az esetben soha ne lehessen valóság!
(Ch. Gáll András)
