Tizenegy nap alatt négy bajnoki mérkőzést játszott le a BMTE legutóbbi találkozásunk óta, és ez a túlságosan is erőltetett menet egy kicsit megviselte Csizmadia Csaba vezetőedző legénységét. Ha azt nézzük, hogy a csapat négy meccsen négy pontot szerzett – úgy, hogy közben a mezőnyből legalább két fejjel kiemelkedő Ferencváros is az ellenfelek között volt –, akkor ez nem is olyan rossz mérleg, ugyanakkor az is tény, hogy a sorozat végére, a paksi találkozóra bizony elfogyott a gárda. Amely a 11., kieső helyen várja a folytatást.

Itthon 0-3 a Fradi ellen, idegenben 1-1 a Diósgyőrrel, 3-1-es győzelem a Promontor utcában a Zalaegerszeg ellen, végül a paksi 4-1-es vereség.

A négy eredmény közül az első és az utolsó, sajnos, egyértelmű volt. A Fradi nemcsak a Budafokot győzte le magabiztosan, hanem a legutóbbi fordulóban csak nevében rangadón a Fehérvárt, Tokmacéknak a látottak alapján nem a magyar, hanem minimum a holland vagy a belga bajnokságban lenne a helyük. Diósgyőrben – valljuk be – szerencsénk volt, amikor Kulcsár az utolsó utáni pillanatban trükkös szabadrúgásból kiegyenlített, Pakson pedig egyszerűen átaludtuk az első félidőt. Ez pedig még a honi NB I-ben sem megengedhető.

Vasárnap este érthetően kissé szomorkásra sikeredett a telefonbeszélgetésünk a mesterrel.

„Nagyon gyengén játszottunk Pakson, talán lehet, hogy többet kellett volna frissítenem a csapaton a szerdai, Zalaegerszeg ellen aratott győzelmünk után, amellyel elkerültünk a kieső helyről – értékelt a szakvezető. – Utólag az ember mindig okosabb, ha ezt sejtem előre, akkor egy kicsit átalakítom az összeállítást, rotálok. Sajnos, nagyon hamar kaptuk a gólokat, az elsőnél elcsúszott a védőnk, a másodiknál egy rossz passz okozta a vesztünket, szóval az első félidő tényleg nagyon gyenge volt. Ilyen pocsék első félidőnk szerintem még nem is volt az NB I-ben.”

Nagyon úgy nézett ki, fejben nem voltak frissek Filkorék az embert próbáló sorozat végén.

„Meglehet, erről volt szó – értett egyet a mester. – Egy biztos, hogy nem úgy játszottunk, ahogy kellett volna. A második félidő egy kicsit jobb volt, de 0-3 után már nem volt esélyünk. 0-2-nél még egy kicsit nyomtunk, Zsórinak volt egy nagy ziccere, amit kihagyott, ha az bemegy, és 1-2, akkor még reménykedhettünk volna. De így... A könnyű szívvel befújt büntető megpecsételte a sorsunkat.”

Csizmadia arról is beszélt, hogy legközelebb, amikor ilyen kevés idő telik el két meccs között, talán jobb lenne több játékost cserélni. De hát ezt sohasem lehet előre tudni.
„Egy hét alatt három meccs tényleg sok. Csak az ember nem tudja, melyik ujját harapja meg. Bánt ez a 4-1-es vereség, de gyorsan fel kell dolgoznunk. Szerdán a Dunavarsánnyal játszunk Magyar Kupa-meccset, majd a Honvédhoz látogatunk a bajnokságban. Újabb kiesési rangadó. Még tizenhárom forduló hátra van, semmi sem veszett el. Két pont a hátrányunk a Honvéddal szemben, itt a lehetőség a javításra! Most kell nagyon észnél lennünk, nem szabad leszakadnunk.”

(Ch. Gáll András)