Ugrás a tartalomra

Muzsika, tánc és varázslat

2015. március 26. csütörtök
Nédó Olga, Leblanc Győző, Mohamed Fatima és számos híresség a Hugonnai iskola estjén
Muzsika, tánc és varázslat

A Hugonnai Vilma Általános Iskola első alkalommal szervezett jótékonysági estet a Cziffra György Művelődési Központban. Az eseményre számos ismert előadó fogadta el a meghívást és lépett színpadra a gyerekek támogatása érdekében.

Tamaskáné Fekete Erika intézményvezető a program céljairól beszélt. 

– Az est megszervezésének, életre hívásának egyik célja az adománygyűjtés, a másik, hogy megmutassuk, iskolánkban élet, lüktetés és tenni akarás van – mondta az igazgató. – Különösen aktuális ez, hiszen ebben a tanévben a Határtalanul! program segítségével Erdélybe visszük tanulmányi kirándulásra 7. évfolyamos diákjainkat. A támogatásból szeretnénk tanulóink irodalmi, történelmi és kulturális ismereteit bővíteni, adományokat nyújtani a fogadó iskolának, alapítványnak – fűzte hozzá Tamáskáné.

A közel kétórás műsor vezetését Kovács Dávid, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt szakmai vezetője vállalta magára. Az estet az iskola növendékei nyitották meg egy tréfás némajátékkal. Színpadra lépett Nédó Olga Prima Primissima díjas hegedűművész, a Magyar Vöröskereszt kulturális nagykövete és Mohamed Fatima is. Ezt követően a 3. és 5. osztályos tanulók furulyáztak, a népdalokat Závodszky Zsuzsanna tanította be, szólót énekelt Dénes Brigitta. A gyerekek után az iskola egyik régi diákja, Leblanc Győző, az operaház magánénekese, az operett utazó nagykövete énekelt. Formációs táncot adtak elő a Masters SE fiatal, többszörös magyar bajnok csapatai. Tarczali Dorina, a Trefort Ágoston Gyakorlóiskola tanulója Karinthy versét szavalta el és egy népdalcsokor eléneklésével zárta műsorát. Erdélyi Csilla volt hugonnais diák az Evita című musicalből adott elő részleteket. A Fodor Kamaraegyüttes Bartók-műveket játszott, Tamon Erika előadóművész operett- és musicalrészleteket énekelt. Lui mágus, bűvész és illuzionista, a maratoni bűvészet világrekordere lenyűgöző műsorral örvendeztette meg a gyerekeket. A produkcióba bevonta még Szabolcs Attila országgyűlési képviselőt és Csiszár Zsuzsanna képviselő asszonyt is. Az estet a tantestület tagja, Szűcs József énekes és szociálpedagógus zárta musicalslágerekkel. 

Viszkocsil Dóra