Nagytétény ad otthont a főváros egyetlen, világszínvonalú krematóriumának
A csütörtöki hivatalos megnyitón többek közt részt vett Szabolcs Attila országgyűlési képviselő, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Bogó Ágnes a Nagytétényi Ember és Érdekvédő Környezetvédelmi Egyesület elnöke és László Éva a Nagytétényi Polgári Kör elnöke is.
"Szeretném kiemelni, hogy az önkormányzat igyekezett a környéken lakók érzéseit, félelmeit együttérzéssel kezelni és a beruházó felé közvetíteni, aki ezeket teljes mértékben megértette és figyelembe vette." - hangsúlyozta beszédében a polgármester. Karsay Ferenc hozzátette, az ősz óta működő modern hamvasztó európai színvonalú, a legmagasabb biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak is megfelel, tulajdonosai minden rendelkezésükre álló eszközzel igyekeznek az elhunytak utolsó útját méltóvá tenni, hogy a család gyászát megkönnyítsék, a búcsút elviselhetővé tegyék. "Kerületünk jelszava ebben a szokatlan környezetben is nyerhet értelmet: MINDENKI FONTOS, a végső megnyugvást találó embertársaink és a tőlük méltó módon búcsúzni szándékozó hozzátartozóik is." - mondta Karsay Ferenc polgármester a létesítmény felszentelési ceremóniája előtt.
Az évi több mint tízezer hamvasztásos szertartás lebonyolítására képes modern intézmény végezheti el mostantól a fővárosban és környékén megrendelt hamvasztások több mint felét. A krematórium gyászfeldolgozást segítő, családcentrikus szolgáltatásait nyílt napokon ismerhetik meg az érdeklődők. A Budapesti Hamvasztó, mely az Adytum Kft. hetedik magántulajdonú krematóriuma, jelen pillanatban az egyetlen Budapesten.
Elhangzott, hogy a hamvasztó a búcsúszertartásnak is otthont adhat, ez a modern intézmény pedig a kapcsolódó összes kegyeleti funkciót kínálja. "Különleges szolgáltatásainkkal lehetővé tesszük az elhunyt személyiségéhez igazodó, méltó búcsú lehetőségét, a testtől való búcsúzást, a hamvasztás előtti koporsós ravatalozást, amely szakpszichológus szerint a könnyebb gyászfeldolgozást segítheti hosszú távon" - mondta el Tóth Diána, az Adytum Kft. és a Budapesti Hamvasztó ügyvezetője. " Lehetőséget biztosítanak a hamvasztás folyamatának végig kísérésére a hozzátartozók számára, így a család megbizonyosodhat róla, hogy méltó módon bánnak a hozzátartozójukkal, a hamvasztással kapcsolatos esetleges félelmeik alaptalanok - mondta a cég ügyvezetője.
A hamvasztáshoz számtalan előítélet társul. A Budapesti Hamvasztóban számítógépes rendszer vezérli a folyamatokat, mely a szigorú biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak megfelelően, a kegyeleti szempontok maximális figyelembe vételével zajlik. Minden mozzanatot kamera rögzít. A többlépcsős azonosítási folyamat gyakorlatilag kizárja az elhunytak elcserélésének lehetőségét, a technológia és a kemence kialakítása pedig lehetetlenné teszi több ember egyidejű hamvasztását ugyanabban a kemencében.
"Missziónkhoz híven, minden lehetséges eszközzel a hamvasztással kapcsolatos tévhitek eloszlatására törekszünk. A magyar kegyeleti kultúra fejlesztése mellett kiemelten fontosnak tartjuk a lakosság halállal kapcsolatos attitűdjének formálását, ezért útjára indítjuk a "Ne legyen tabutéma a halál" című programsorozatunkat, melynek részeként, a lakosság számára szervezett nyílt napokon bárkinek lehetősége van megismerkedni a Budapesti Hamvasztó tevékenységével. A krematórium bejárása közben, az érdeklődők tabuk nélkül tehetik fel kérdéseiket szakértőinknek, és a leghitelesebb forrásból kaphatnak őszinte válaszokat."- mondta el Tóth Diána, hozzátéve, a Nagytétényben működő Budapesti Hamvasztó családcentrikus szolgáltatásait budapesti temetőkben nem lehet megrendelni, kizárólag a hamvasztó megbízható partnereinél, temetkezési irodákban.
A következő nyílt nap tervezett időpontja: 2016. június 4. szombat, 10 óra és 13 óra. Helye: Budapesti Hamvasztó, 1225 Budapest, Bányalég utca 31-33.
Sajtófotókat az MTI 2016 május 18-án készített, az MTI archívumából elérhetők. A "Ne legyen tabutéma a halál" program indító filmjét itt érhetik el