Ugrás a tartalomra

Nagytétényi előadás a Körös-Maros Nemzeti Parkról

2016. február 11. csütörtök
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nagytétényi könyvtárában tartott előadást a nemzeti park ökoturisztikai munkatársa. Ezer Ádám filmvetítéssel egybekötött előadását kötetlen beszélgetés követte, majd a gyerekek számára természetismereti foglalkozást is tartottak.
Nagytétényi előadás a Körös-Maros Nemzeti Parkról

A tíz magyarországi nemzeti parkot bemutató sorozat kilencedik részében, február 9-én a Körös-Maros Nemzeti Park értékeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők. A Körös-Maros Nemzeti Park Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye területén helyezkedik el, a terület növény- és állatvilágának egészéért felelős, de ennek csak egy bizonyos részét nyilvánították fokozottan védett területnek, nemzeti parknak.

Az előadáson többek között elhangzott, hogy a keleti csücsökben található Kis-Sárrét Magyarország második legnagyobb halastórendszerével büszkélkedhet.  A közel 1900 hektáros tavakat két tórendszer, a Biharugrai és a Begécsi alkotja. A Bélmegyeri Fáspusztáta nemzeti park legszebb területének tartják, ahol a fekete gólya honos és az ország fennmaradt sziki tölgyeseit tartják számon,  a Dévaványai-Ecsegi puszták területe pedig a világszinten veszélyeztetett ott élő túzokokról híres. , A nagytétényi könyvtárában tartott előadáson elhangzott, hogy áprilistól egészen októberig két helyszínen, Szarvason és Dévaványa-Réhelyben működő látogatóközpontban természetvédelmi kiállítások, változatos programok várják az érdeklődőket.

A nemzeti parkról a március 3-án megrendezésre kerülő Utazás kiállításon és április 22-én a Föld napi rendezvényeken is lesznek majd hasonló előadások, bemutatók. (Dávid Petra)

További részletek itt.

Kapcsolódó anyagok:

http://www.promontortv.hu/2016/02/22/a-koros-maros-nemzeti-parkrol-tartottak-eloadast-a-nagytetenyi-konyvtarban/