Nagytétényi Görpark avató rendezvény
Budafok-Tétény önkormányzata a lakossági igényeket meghallgatva, hosszú évek óta fontolgatta a kerületi görpark létesítését. A Görpark 2022-ben jött létre és azóta is nagy népszerűségnek örvend, különböző korosztályból és kerületekből érkeznek érdeklődők, sportolók.
Megnyitása óta több oktatási intézményben délutáni sportfoglalkozásként görkorcsolya oktatás zajlik, főként az általános iskolások körében, így a helyi fiatalok kedvelt sportja lett.
Népszerűségét mi sem igazolja jobban, mint az igény, hogy ne csak a nyári napos időszakban, hanem téli hónapokban, akár sötétben is használni lehessen.
Önkormányzatunk 2024. januárban pályázott az Országos Görpark Programban a térvilágítás fejlesztésére, melyre 3 millió forintot nyert el. Ebből készülhetett el a közvilágítás, amely fejlesztésével a parkot a téli, korai sötétségben is megfelelő látási viszonyok között használhatják a sportolni vágyók.
2025. szeptember 19-én 19 órától hivatalosan is felavatjuk az Aktív Magyarország Program részeként megvalósult Görparkot és annak közvilágítását.
Köszöntőt mond: Karsay Ferenc polgármester
Akrobatabemutató és workshop a Gravitix gördeszkasuli közreműködésével
Várunk szeretettel minden érdeklődőt!