"Ne más találja ki az életemet"

A magyar beatzene meghatározó egyéniségét, Szörényi Leventét a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál vasárnapján üdvözölhettük a Fröccs teraszon. A Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész önéletrajzi kötetének szerkesztőjével, Stumpf Andrással ült fel a színpadra, ahol Karsay Ferenc polgármesterrel a tavaszi Könyvfesztiválra megjelent, Rohan az idő című könyv apropóján beszélgettek. Az Illés zenekar legendás gitáros-énekesét könyvében kendőzetlenül beszél eddigi hetven évéről, gyermekkoráról, fél évszázados zenei pályafutásáról, sikereiről és kudarcairól. Ez szerinte azért is fontos, hogy „ne más találja ki az életét”. A nemcsak a zenei világban, hanem a borásztársadalomban, a könyvszerzők és régészek között is ismert Szörényi Leventét szőlőbirtokáról is kérdeztük.

– Milyen szőlőfajták teremnek a birtokán?

– A vörös fel sem merül, mert a Balaton-felvidéken az nem őshonos. Első körben olaszrizlinget telepítettünk, majd hozzávettünk egy másik birtokot, amelyen chardonnay-t és juhfarkot termesztünk. 

– Kereskedelmi forgalomban is kaphatók a Szörényi-borok?

– Dehogyis! Mindet ugyan nem lehet meginni, de a barátok, kollégák és ismerősök el-elvisznek ötven-száz liter bort. 

– Gazdag szüretre számít?

– Az idei termés a tavalyival ellentétben jónak ígérkezik. Hála Istennek kedvező volt az időjárás, nem tépázta meg a szőlőt a jég, de a szeptember végi szüretkor derül ki, megfelel-e a várakozásnak a szőlő minősége és mennyisége.

– Értett a szőlőműveléshez, amikor belefogott?

– Az eleje nagyon kemény volt, de ma már szinte magától megy. A nehéz fizikai munkát az emberem végzi helyettem, de az első években én is a traktoron ültem, földet műveltem és megtanultam, hogyan kell szőlőt metszeni. Idén fordult elő először, hogy a metszést, amelyet nagyon szeretek – és ahogy az eddigi termés mutatja, értek is hozzá –, át kellett adnom másnak.

– Azért, mert tavasszal hetvenéves lett?

– Jól néznénk ki, ha ez annyira megrendített volna, hogy emiatt nem metszem meg a szőlőmet! Március végén, pont a metszés idején, Szegeden koncerteztünk az Illés 50-nel. Hárman maradtunk az öttagú zenekarból: a bátyám, Szabolcs, Bródy meg én. Ahogy Pásztory Zoli meghalt, a fiam azonnal beült a helyére, így nem kellett lemondanunk az akkori csíkszeredai fellépést. Azóta ő dobol, de Illés Lajos halála óta nincs állandó billentyűsünk. Egy ideje a Játékszínben futó Tied a világ című darab kísérőzenésze zongorázott az együttesben. Néhány hete ebben a felállásban játszottuk le az utolsó koncertünket Mosonmagyaróváron.

– Miért az utolsót?

– Szabolcs letette a basszusgitárt, így ketten maradtunk Bródyval, és ez már végképp nem az Illés zenekar. 

– Gyermekkorában régész akart lenni. Tizennégy éve a pilisi ásatások kutatási programjának koordinátora és anyagi támogatója. Végre teljesül az álom?

– Családi vonatkozású dolog, amelybe véletlenül beleszaladtam. A régi római kőbányát sziklákkal, kisebb-nagyobb kövekkel telerakták, és ezek alól az ásatások során áldozati állatok csontjai kerültek elő. Kíváncsiak vagyunk, hogy több mint ezer évvel ezelőtt vajon miért töltöttek vissza egy fél hegyet. Meglátjuk, mire jutunk. (Tamás Angéla)

(VH)