1920. június 4-én írták alá a trianoni diktátumot, amely máig fájó seb az egész magyarságnak. Trianonra mindig emlékeznünk kell, de sebeinkre önmagában nem gyógyír az emlékezés. A magyar kormány ezért adott új szerepet a június 4-i gyásznapnak. Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját. Kisvárosunkban több helyszínen zajlottak a megemlékezések.
Budafok-Tétény Önkormányzatának vezetősége, kerületünk polgári körei és civil szervezetei koszorút helyeztek el az Országzászlónál és a Donát-hegyen. A Cziffra György Nagytétényi Közösségi Színtérben Békétlen béke címmel tartottak zenés irodalmi összeállítást. A megemlékezésen részt vett Lukács Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló színművész, valamint Udvarhelyi Boglárka és Ujvári Gergely énekművészek.
A megemlékezéseken beszédet mondott Németh Zsolt az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, valamint Karsay Ferenc polgármester. A városvezető hangsúlyozta: nem választhatják el az anyaországban és a határon túl élő magyarokat. Mi itt a Kárpát-medencében minden körülmény ellenére egy vérből való magyarok vagyunk, egy nemzet tagjai. Hozzáfűzte: Budafok-Tétény a határon túli magyarság, a velük való összetartozás kifejezését kiemelt ügyként kezeli. Kerületünk 2013-ban elsőként tűzte ki a Polgármesteri Hivatal épületére a székely zászlót, és ezt az összefogást azóta is erősítjük az Őrtűzgyújtás a Székelyföldért programunkkal, valamint rendszeresen szervezünk zarándoklatot Csíksomlyóra, amelyhez bárki csatlakozhat. Idén sajnos ebben a szakrális élményben nem osztozhattunk.
Wass Albert szerint a hazaszeretet ott kezdődik, ha egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Fotó: Horváth Tamás
🐶 EBÖSSZEÍRÁS 2026
Minden kerületi kutyát be kell jelenteni!
Budafok-Tétény Önkormányzata ebösszeírást tart. Az adatszolgáltatás minden kutyatartó számára kötelező!
Sütiket használunk a böngészési élmény javítására, a tartalom megjelenítésére, valamint forgalmunk elemzésére. További információk: Adatvédelem
Hozzájárulás személyre szabása
Sütiket használunk a hatékony navigálás és bizonyos funkciók végrehajtása érdekében. Az alábbiakban az egyes hozzájárulási kategóriák alatt részletes információkat talál az összes sütiről. A "Szükséges" kategóriába sorolt sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, mivel elengedhetetlenek az oldal alapvető funkcióinak biztosításához. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni, hogyan használja ezt a webhelyet, tárolja a preferenciáit, és biztosítsa az Ön számára releváns tartalmat és hirdetéseket. Ezeket a sütiket csak az Ön előzetes hozzájárulásával tárolja a böngészője. Dönthet úgy, hogy engedélyezi vagy letiltja némelyik vagy mindegyik sütit, de néhányuk letiltása hatással lehet a böngészési élményére.
Szükséges
Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
Funkcionális, teljesítmény
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.
Analitika
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a cookie-k segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Tag Manager)
Hirdetés
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személyre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.
Célzott vagy reklám „sütik”: Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.