Ugrás a tartalomra

Nyugdíjba vonult a karmester

2021. július 22. csütörtök
Átadta igazgatói székét Arató László, a Nádasdy Kálmán iskola vezetője
Nyugdíjba vonult a karmester

A Péter-Pál utca hagyományos névnapi ünnepén idén is fúvószenére ébredtek a budafoki utca lakói. A Budafoki Fúvósegylet zenészei, élükön Arató László művészeti vezetővel, indulókat fújtak és a mazsoretteket kísérve vonultak a Magdolna Udvarba.

A fúvószenekar karmesterét, aki az utóbbi tizenöt évben a Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti és Általános Iskola igazgatójaként dolgozott, nyugdíjba vonulása alkalmából a Kerület Napján rendezett díjátadó gálán búcsúztatták a kerület vezetői. Arató László legnagyobb meglepetésére a zenekar tagjai is a színpadra vonultak, és a Budafok indulóval köszöntötték karmesterüket.

– Mitől búcsúzik és mi az, amit továbbra is folytatni fog?

– Az intézmény vezetését befejezem, augusztustól átadom a művészeti és általános iskola irányítását az utódomnak, magam mögött hagyom az adminisztratív teendőket, és semmi mással nem foglalkozom, csak a muzsikálással. Eddig kevés idő jutott a „kedvteléseimre”, mostantól viszont csak ezekre koncentrálok. Harmincöt éve vagyok a fúvószenekar karmestere, és még sokáig szeretném vezetni az együttest. Ahogy eddig is, zenélek a Budafok Big Bandban és a sváb muzsikát játszó Südofener Blaskapellében, az 1990-es évek elején alakult, reneszánsz muzsikát népszerűsítő Szent Kristóf Régizene Együttessel pedig sokkal többet fogok foglalkozni.

– Művészi és pedagógusi munkásságát kitüntetések sora övezi. Legutóbb (2020) az intézményvezetők legnagyobb elismerését, a Tóth József-díjat vehette át. Pályafutása során mi volt a legnehezebb feladat?

– A két iskola integrálása okozta a legnagyobb fejtörést és a rengeteg adminisztráció, amely közben sok-sok ember munkáját kellett összehangolni. Eleinte fél állásban dolgoztam és a Budafoki Ifjúsági Zenekar helyettes karmestere voltam, majd 1993-tól teljes munkaidőben vettem részt a művészeti iskola életében: rézfúvós hangszereken – trombitán, tenorkürtön, harsonán – tanítottam játszani a gyerekeket, mellette pedig tovább folyt a munka a már Budafoki Fúvósegylet névre hallgató zenekarban. 2000-től egyedül vezetem a fúvószenekart, amelynek a karmestere is vagyok. Négy évvel később igazgatóhelyettes, majd rá két évre az intézmény vezetője lettem, amikor is azzal szembesültem, hogy két különböző profilú iskolát kell összevonnom. Szerencsére remek segítőkre találtam. A zenei tanszakokat Puskás Csaba, az általános igazgatóhelyettes fogja össze, a társművészetek élén Oláhné Rozsi Magdolna áll, a Szent István téri iskola tagintézmény-vezetője pedig Schranz Nándor.

– A több muzsikálás mellett a magánéletében is számít változásokra?

– Feleségem (Beer Ágnes – a szerk.) is a napokban ment nyugdíjba, így egyrészt azt tervezzük, hogy amint lehet, sokat utazunk majd – kivételesen gyerekcsoportok nélkül –, másrészt több időt töltünk a családunkkal, különösen a négyéves unokánkkal. 

(Beer Ágnessel következő lapszámunkban olvashatnak interjút.) (T. A.)

Nyugdíjba vonult a karmester