Ugrás a tartalomra

Óriáslobogóra gyűjtöttek a Székely Polgári Bálon

2023. május 16. kedd
Németh Zsolt: Előre a székely feltámadásért!
Óriáslobogóra gyűjtöttek a Székely Polgári Bálon

A Budafok-Tétényben élő székelyek mellett a velük szimpatizálók is remekül szórakoztak a Szelmann Házban április 21-én, péntek este megrendezett jótékonysági Székely Polgári Bálon, amelyen legalább százan jelentek meg. A „jótékonyság” nem mást takart, mint a Nemzet Zászlója ünnepséghez kapcsolódó, csaknem fél kilométer hosszúságú székely zászló elkészítésének támogatását.

Ezúttal is pálinkával és friss pogácsával fogadták a vendégeket a büfé pultja körül tavaly kifaragott ,igen díszes székely kapu előtt a népviseletbe öltözött házigazdák, Puskás Tibor és felesége, Tünde, valamint a műsorvezetést vállaló Eszter lányuk is. Sorra jöttek a kerület vezetői és lakói, hogy egy jót bálozzanak ezen az áprilisi napon. A megjelenteket Németh Zsolt országgyűlési képviselő köszöntötte az est nyitányaként ezekkel a szavakkal: 

– A székely és a polgári bál egyesítése különleges alkalom most, de a cél is különleges, egy igen hosszú, 450 méteres székely zászló elkészítése, hogy ezentúl minden esztendőben a Nemzet Zászlója ünnepségen jelen lehessen, kifejezésre juttatva nemzeti összetartozásunkat. A magyar történelemben, kultúrában fő kérdés a polgári és a nemzeti érdekek összhangba kerülése, valamint az, hogy a haza és a haladás ügye egy üggyé váljon, mint 1848-ban. Kerületünkben a polgári és nemzeti értékek egysége soha sem volt kérdés, mi itt azon voltunk a rendszerváltás óta, hogy ez mindig így legyen. Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy az első önkormányzat voltunk a fővárosban, amelyik a székely zászlót kitűzte a Városházára, és ezzel egy mozgalmat indított el. S egészen addig fog lobogni, amíg Romániában tiltják! Jó szórakozást kívánok a bálhoz, s legyen a jelszónk: Előre a székely feltámadásért!

Ezután Karsay Ferenc polgármester arról beszélt, hogy éppen Erdélyből érkezett haza, és örül, hogy most is részt vehet ezen a bálon, hiszen sokat köszönhetünk az itt élő székelyeknek, akik egy komoly értékrendet képviselnek, akár csak határainkon túl, majd így zárta gondolatát:

– Az önök egészséges életszemléletére nagyon nagy szükség van továbbra is!

László Éva, a Nagytétényi Polgári Kör elnöke régi álmáról számolt be, a székely kapu felállításáról, amit az utóbbi évek egyik legfontosabb eseményének tart, hiszen ez is hozzájárul ahhoz, hogy a helyi székelyek még jobban érezzék magukat a Szelmann Házban, amelynek életében kiemelt szerepet töltenek be.

Szilágyi Ákos, a Nemzeti Zászló ötletgazdája is felszólalt a bál előtt, megemlítve azt, hogy igen fontos a trikolór tisztelete minden országban, így Magyarországon is.
– Éppen egy évtizede indítottam el egy kezdeményezést, hogy legyen egy zászlónapunk, és az Országgyűlés március 16-át nevezte meg a magyar zászló és címer napjává, amit 2015-től ünnepelünk – mondta. – Minden évben kiadunk egy díszes falinaptárt a trikolór különféle változatainak képeiből, és egy gálát is szervezünk e témakörhöz kapcsolódóan. Június 4-re, a Nemzeti összetartozás napjára pedig gazdag programmal készülünk, amelyen remélhetőleg a budafok-tétényi, igen hosszú székely zászlót is bemutathatjuk…

Ezért szórakoztak és adakoztak ezen a székely bálon, de még további támogatásra van szükség, hiszen a 450 méter hosszú trikolór milliókba kerül. A jó hangulatú esten a Sicullus zenekar játszott, és Sülyi Károly énekes adott műsort.

Temesi László