Ugrás a tartalomra

Országos angol drámaverseny a kéttannyelvű Kossuth iskola szervezésében

2016. november 29. kedd
Az iskola 2013-ban az Országos Tehetségpont Hálózat tagjává vált, innen indult az Open Curtain Festival története.
Országos angol drámaverseny a kéttannyelvű Kossuth iskola szervezésében

A tehetséggondozó munka erősítése érdekében az iskola tanárai gondolkodni kezdtek azon, hogyan fejleszthetnék tovább a már meglévő, jó gyakorlataikat, és hogyan oszthatnák meg azt másokkal is. Így esett a választásuk az angolra és a színjátszásra, hiszen mindkét területen komoly hagyományokkal bír a Kossuth-iskola. Korábban a kéttannyelvű iskolák számára nagyon kevés versenylehetőség állt rendelkezésre, ezt a palettát szerették volna színesíteni a szervezők. 2014 novemberében rendezték meg az első angol nyelvű drámafesztivált.

A rendezvényre ma is nagy az érdeklődés, vannak csapatok, akik évről évre visszatérnek, és szerencsére mindig jönnek új iskolák is. Átlagosan 10 intézmény diákjai mérik össze színészi és angol nyelvi tudásukat, két korcsoportban (3-4., 5-6. évfolyam).

 

Ebben az évben fellépő iskolák:

  1. Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (Bp. III.)
  2. Budafoki Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (Bp. XXII.)
  3. Budapest V. Kerületi Szent István Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (Bp V.)
  4. Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola (Székesfehérvár)
  5. Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola; Eötvös József Tagiskolája (Dorog)
  6. Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (Bp. XI.)
  7. Nyitra Utcai Általános Iskola (Szombathely)
  8. Szabó Magda Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola (Bp. II.)
  9. Újpesti Karinthy Frigyes Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola (Bp. IV.)
  10. Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (Bp. XIV.)

2016 tavaszától a Kossuth iskola európai tehetségpont is, így terveik között szerepel külföldi vendégcsapatok meghívása is.