Hírek

Ovis korisok a Tüskecsarnokban
Ingyenjegyet kaptak a gyerekek a MAC Poprád elleni mérkőzésére
2020-02-25

Budafoki ovis korisoknak biztosítottak ingyenjegyet a MAC Poprád elleni pénteki mérkőzésére az önkormányzat jóvoltából. A mérkőzést megtekintette Karsay Ferenc polgármester is. Jól kezdte a MAC a mérkőzést, alig telt el fél perc, amikor CJ Stretch elhúzta a korongot a kapu előtt, majd belőtte az első gólt. Ezt követte Sofron István szép gólja a nyolcadik percben, amivel már kétgólos előnyre tett szert a MAC. Négy perccel később azonban jött a poprádiak szépítő gólja, Lapsansky volt eredményes és ez is maradt az eredmény a harmad végére (2-1). A második húsz perc legemlékezetesebb pillanata egy visszahúzás utáni poprádi büntető volt, amit az első gól szerzője, Lapsansky vezetett kapura és Andy Bernard védett ki hatalmas bravúrral. A harmadik harmadra érezhetően magasabb fokozatra váltva jött ki a vendégcsapat a jégre. Ráadásul szűk egy percig kettős emberelőnyben játszhattak. Ennek sajnos meg is lett az eredménye. A kettős hátrányt még sikerült kivédekeznie a mac-nak, de még két percig kevesebben voltak a jégen a hazaiak, amit ki is használt a Poprád. Dalhuisen tett vissza egy kipattanót, kiegyenlítve az állást. A 49. percben aztán át is vették a vezetést. Svitana korongja megtalálta az oldalt jól helyezkedő Merciert, aki előtt üresen tátongott a kapu. A hátralevő időben pedig hiába próbálkozott a MAC, nem sikerült egyenlíteni, pedig még a kapust is lehozták (2-3).

(VH – Pórszász Áron)

Kapcsolódó képgaléria: