Ugrás a tartalomra

Pályázatot hirdet a KSH diákok részére

2025. június 17. kedd
Novellaíró, prezentációkészítő, illetve infografika-pályázatot hirdet a Csányi Alapítvány, a Magyar Statisztikai Társaság (MST), a Honismereti Szövetség és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 7–13. évfolyamos, valamint felsőfokú tanulmányokat folytató diákok részére dr. Buday László, a KSH korábbi igazgatója halálának 100. évfordulója alkalmából. Az első három helyezett pénzjutalomban és értékes tárgynyereményekben részesül.
Pályázatot hirdet a KSH diákok részére

Az immár harmadik alkalommal kiírt pályázatot idén három kategóriában hirdetik meg. A 7–13. évfolyamos általános és középiskolások, valamint a BA/BSc felsőfokú képzési szinten tanuló hallgatók dr. Buday László korához köthető szépirodalmi novellával pályázhatnak. A 7–13. évfolyamos korosztály ezenfelül településstatisztikai jellegű prezentációval is nevezhet, míg a felsőfokú képzésben részt vevőktől településstatisztikai jellegű infografikákat várnak.

A novellapályázatra az alábbi témákban várják a szervezők a pályaműveket:

1. Dr. Buday László kora, halálának 100. évfordulója kapcsán: az 1920-as évek Magyarországát megidéző történet.

2. Mi lenne, ha dr. Buday László a jelenbe csöppenne? Milyen élete, munkája lenne dr. Buday Lászlónak a KSH-ban, ha napjainkban élne?

A prezentációkészítő pályázatra egy 10-15 diából álló PPT fájlt, valamint egy rövid, 1500-2000 karakteres szöveges elemzést várnak a szervezők az alábbi településstatisztikai témák egyikéről:

1. Népesség és demográfia

  • Miért fogy (vagy növekszik) a lakosság a településünkön? (Népességváltozás, elvándorlás, születési és halálozási adatok elemzése.)
  • Hogyan hat a közösségünkre a fiatalok és idősek együttélése? (Az idősek és a fiatalok aránya, generációk közötti kapcsolatok, társadalmi hatások.)

2. Oktatás és iskolai élet

  • Hogyan változott a tanulói létszám az évek során, és mit jelent ez számunkra? (Iskolai statisztikák elemzése, tanulói létszám változása, oktatási lehetőségek.)
  • Több diák – kevesebb figyelem? Az osztálylétszám hatása a tanulásra. (Kutatások, személyes tapasztalatok, érvek és ellenérvek.)

3. Egészségügyi és életmódbeli statisztikák

  • Mennyire sportos a településünk? (Sportolási lehetőségek, fiatalok mozgási szokásai, egészségmegőrzés statisztikai alapokon.)
  • Hogyan változott az egészséges táplálkozás szerepe a fiatalok életében? (Gyermekek táplálkozási szokásai, iskolai menzák hatása.)

4. Statisztika lakóhelyünkről (helyi, települési statisztikák)

  • Egy múzeum leletanyagainak elemzése, vagy egy honismereti egyesület adatainak elemzése, változása.
  • Egyéb honismereti statisztika készítése lakókörnyezetünkből.

Az egyetemi, főiskolai hallgatóknak szóló infografika-pályázatra településstatisztikai témájú infografikákat várnak egy tetszőlegesen választott település (szülő- vagy lakóhely, illetve egyéb szabadon választott magyarországi helység) vonatkozásában.

A pályázatok beérkezési határideje: 2025. szeptember 25. A kiírók a díjazott pályázatok benyújtóit 2025. október 15-ig értesítik. A díjátadó ünnepségre 2025. október 31-én, a Honismereti Szövetség székhelyén, a Magyar Nemzeti Múzeumban, konferencia keretein belül kerül sor. A novella- és a prezentációpályázat első három helyezettje 75 ezer, 45 ezer, illetve 30 ezer forint, míg az infografika-pályázat díjazottjai 150 ezer, 125 ezer, illetve 100 ezer forint pénzjutalomban részesülnek.

Részletes információ:

Pályázati felhívás – Novellapályázat (PDF)

Pályázati felhívás – Prezentációpályázat (PDF)

Pályázati felhívás – Infografika-pályázat (PDF)

Adatkezelési tájékoztató (PDF)

Adatkezelési nyilatkozat 18 éven aluliaknak (DOCX)

Adatkezelési nyilatkozat 18 éven felülieknek (DOCX)

Süti tájékoztató Süti beállítások Sütik törlése