Pezsgődurranás és meghitt ünnepség

Május 5-én, ezen a szép, verőfényes tavaszi napon szokatlan látvány vonta magára a BMTE-stadion fenti, műfüves pályája partvonalán bámészkodó szurkoló figyelmét: tévékamerák peregtek, fotósok kattogtatták masináikat, újságírók interjúvolták a csapat játékosait és vezetőit. Talán még sohasem volt ekkora médiaérdeklődés a 108 éves, patinás klub stadionjában, mint most, amikor saját erejéből és az MLSZ NB II-t lezáró, egy nappal korábbi határozatának köszönhetően feljutott az NB I-be a Csizmadia Csaba vezetőedző irányította Budafoki MTE.

Ott volt az M1 televízió forgatócsoportja, a Nemzeti Sport és a Magyar Nemzet fotósa, riportere, a Magyar Rádió munkatársa, a kerületi tévések, rádiósok, a Városházi Híradó újságírója. Tökéletesen érthető volt a hatalmas felhajtás, mert olyasmi történt, amire 75 éve nem volt példa: feljutott az NB I-be a csapat, története során másodszor.

Az a bizonyos 1945-ös feljutás különleges körülmények között történt. A nagy hagyományú BMTE újjászervezését a kerülethez kötődő Sebes – született: Scharenpeck – Gusztávra bízták. A későbbi legendás „Aranycsapat” vezetője rakta le az alapokat az újjáépülő futballstruktúrában, konkrétan 1945-ben ő volt a BMTE vezetőedzője. Játékosokat toboroztak, helyreállították a kevéssé sérült Duna-parti pályát, ahol 1947-ig játszott a csapat. 1945 végén Sebes Gusztáv az edzői teendőket Borhy Károlynak, az egykori kiváló játékosnak adta át. Az MLSZ által újjászervezett bajnokságban az OB I-et úgy szervezték meg, hogy a nyolc körzeti bajnokságban küzdő csapat közül a győztesek jussanak az Országos Bajnokság I. osztályába – mely két csoportból állt. A BMTE – megnyervén saját másodosztályát – a három hónapos villámbajnokságban az OB I Nyugati csoportjába nyert besorolást, többek között az FTC, az MTK és az Újpest gárdájával. A kezdeti győzelmek után azonban megtorpant a csapat, és rövid, egyéves tagság után kiesett az élvonalból.

No de vissza a jelenbe! A május ötödikei volt az első edzés jó két hónapja, a koronavírus-járvány visszaszorulásával összhangban a kormány ekkor oldotta fel a sportesemények korlátozását. A csapat a kezdőkörben gyülekezett, és hallgatta Jakab János tiszteletbeli elnök köszöntő szavait. A hetvenes évek közepe nagyszerű budafoki csapatának gólzsákja a feljutásról tudósító Magyar Nemzet egy példányát maga elé tartva hangsúlyozta a játékosoknak, mekkora siker ez a fegyvertény, amire az egész ország odafigyel.

Bélteky Róbert tulajdonos melbourne-i otthonából kapcsolódott be az ünnepségbe, mobiltelefonon, videoüzenetben gratulált játékosainak, egyszersmind újfent ígéretet tett, hogy az élvonalbeli tagság megkívánta komolyabb anyagiakat is biztosítja a gárdának.

Karsay Ferenc polgármester is meleg szavakkal méltatta a csapat sikerét, mondandóját egy Henry Ford-idézettel is megtoldva. Oláh Lóránt sportigazgató és Vizi Sándor, a klub ügyvezető elnöke, az egykori legendás balhátvéd is szólt a játékosokhoz, legvégül pedig Csizmadia Csaba vezetőedző hangsúlyozta: „Nehogy egy pillanatig is azt higgyétek, hogy benneteket az MLSZ juttatott fel az NB I-be! Sokkal közelebb álltok az első helyhez, mint a harmadikhoz, nem kevesebb, mint hét ponttal előzitek meg a harmadik helyezett Vasast, úgyhogy senki sem vonhatja kétségbe feljutásotok jogos és megérdemelt voltát.”

Az ünnepségnek pezsgősüvegek durranása vetett véget, illetve azért még „Csizi” kapott a nyakába egy jeges fürdőt tréfás kedvű játékosaitól.

Ami ebben az esetben minden volt, csak nem hideg zuhany...

(Ch. Gáll)

Budafoki labdarúgó sztárok panteonja

A futball óriásai kergették a labdát a BMTE-ben

Száznyolc éve, 1912 áprilisában Schmidt Sebestyén vendéglőjében megalakult a mai BMTE elődje, a „Világosság Football Csapat”. Színe a piros-fekete volt, amely azóta is megmaradt a patinás klub jellemzőjeként. Az eltelt több mint egy évszázadban legendás játékosok viselték a piros-fekete mezt, Budafokról indulva sokan jutottak el a világhírnévig. Ebben az írásban azokra emlékezünk, akik már nincsenek az élők sorában.

Dudás János 1927 és 1933 között volt a BMTE labdarúgója, innen a Hungáriába (MTK), majd Csepelre, Weiss Manfréd csapatához vitt az útja, hogy már a háború után Budafokon fejezze be dicsőséges, 21, válogatottbeli szerepléssel – ezeken három szerzett góllal – szegélyezett pályafutását. Dudás hajszállal maradt le az 1938-as, magyar ezüstérmet hozó világbajnokságról.

Az 1945-ben az NB I-es tagságot kivívó csapat védelmében – a halfsort erősítő Dudás mögött – játszott a két Csanádi, akik közül Árpád később a Fradiban folytatta, világhírű edző lett belőle, szakkönyveit az összes fontosabb nyelvre lefordították, hosszú ideig a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke volt, továbbá a NOB-nak is tagja. Öccse, Ferenc is edzőként vitte sokra, 1970 és 1973 között a Ferencvárost irányította, de volt többek között a guineai válogatott szakvezetője is.

Bánkuti István a hatvanas évek közepén többször szerepelt az ifjúsági válogatottban, majd a Salgótarjáni TC csapatában folytatta pályafutását, és innen lett egyszeres válogatott. 1968-ban átigazolt az Újpesti Dózsába, ahol évekig NB I-es játékos volt. Fiatalon, 55 évesen ragadta el a halál.

István két évvel idősebb bátyja, László Budafokról indulva az MTK, majd az Egri Dózsa labdarúgója lett, szép, hosszú karriert futott be, 2013-ban hunyt el.
A tősgyökeres budafoki Zakariás József 1936 és 1941 között, serdülő és ifjúsági játékos korában volt a BMTE labdarúgója, innen került a Kábelgyár, majd a Gamma, végül 1951-ben az MTK csapatába és a válogatottba, ahol 35 alkalommal játszott, utoljára az 1954-es világbajnokság döntőjében. Pályafutását az Egyetértés csapatában fejezte be. Fiatalon, 47 évesen hunyt el az 1952-es helsinki olimpia bajnoka, elsőként az Aranycsapat játékosai közül.

Csordás Lajos 1932-ben született Budafokon, és 1950-ig a BMTE labdarúgója volt, akkor igazolt át a Vasasba, ahol 1962-ig játszott. 19-szer szerepelt a válogatottban, tagja volt Zakariással együtt az 1952-es helsinki olimpián aranyérmet nyert együttesnek, és csak az utolsó keretszűkítésnél maradt ki az 1954-es svájci világbajnokságra utazó válogatottból. Mindössze 35 éves volt, amikor elragadta a halál.

Jeck Ferenc a hatvanas évek elején játszott nálunk, aztán Salgótarjánban teljesedett ki a tudása a remek balszélsőnek.

Kevesen tudják, hogy Verebes József, a Mágus 1967 és 1970 között a BMTE labdarúgója volt. Játékosként nem volt kimagasló tehetség, edzőként azonban fantasztikus magaslatokba emelkedett, a Rába ETO-val kétszer, az MTK-val egyszer nyert bajnokságot, és a válogatottnak is volt szövetségi kapitánya, négy éve hunyt el.

(Ch. Gáll András)