Rajtol a 30. FUTAFOK, sportfieszta felsőfokon, Budafokon! - ajánlók a Kossuth Rádióban és az M1-en
2015. október 02. péntek
Szombaton a MINDEN SPORT MINDENKIÉ jótékonysági futam lesz az egyik kiemelkedő eseménye a Budafok-Tétényi futóverseny sorozatnak. Fogyatékkal élő gyerekek és közismert sportolók, közéleti személyiségek, illetve paralimpikonok és kerületi egészséges gyerekek indulnak majd az 500 méteres jelképes távon.
Szeretnénk példát mutatni arra, hogy ép és fogyatékkal élő emberek számára egyaránt örömöt, felszabadult pillanatokat jelent a futás, a mozgás, az egészséges életmód, és ez az érzés hatványozottan jelentkezik az együtt futás, közösen átélt élmény során, mondta a budafokteteny.hu-nak Karsay Ferenc polgármester, aki szintén részt vesz a szombati futamon. Minderről a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorának október 1-i adásában is beszélt. Az egész napos rendezvényről ugyancsak a Kossuth Rádióban, a 180 perc című műsor október 2-i adásának programajánlójában Nádor Ágnes főszervező nyilatkozott. Aznap délelőtt az M1-en a szervező Budafok-Tétényi Önkormányzat nevében Dr. Szántó János jegyző és Csere Gáspár olimpiai kvótát szerzett maratoni futó, a BEAC válogatott hosszútávfutója ajánlotta a nézők figyelmébe a szombati budafoki szabadidős programot. Mindekét stúdióvendég egyébként évek óta aktív résztvevője a rendezvénynek, Csere Gáspárnak mondhatni, a futó karrierje is itt indult Budafokon, a jegyző úr pedig pár éve az óvodás futamon részt vevő kislánya révén szülőként is otthonosan mozog, azaz fut a FUTAFOK-on.
Sütiket használunk a böngészési élmény javítására, a tartalom megjelenítésére, valamint forgalmunk elemzésére. További információk: Adatvédelem
Hozzájárulás személyre szabása
Sütiket használunk a hatékony navigálás és bizonyos funkciók végrehajtása érdekében. Az alábbiakban az egyes hozzájárulási kategóriák alatt részletes információkat talál az összes sütiről. A "Szükséges" kategóriába sorolt sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, mivel elengedhetetlenek az oldal alapvető funkcióinak biztosításához. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni, hogyan használja ezt a webhelyet, tárolja a preferenciáit, és biztosítsa az Ön számára releváns tartalmat és hirdetéseket. Ezeket a sütiket csak az Ön előzetes hozzájárulásával tárolja a böngészője. Dönthet úgy, hogy engedélyezi vagy letiltja némelyik vagy mindegyik sütit, de néhányuk letiltása hatással lehet a böngészési élményére.
Szükséges
Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
Funkcionális, teljesítmény
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.
Analitika
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a cookie-k segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Tag Manager)
Hirdetés
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személyre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.
Célzott vagy reklám „sütik”: Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.