Ránk telepszik az újbudai lakóparképítés?
Hatalmas, 187 lakásos lakópark épül Kelenvölgyben, a XI. és a XXII. kerület határán, a Hosszúréti-patak és a Kelenvölgyi lovarda mellett, és az Auchan közelében is ott az új lakótelep. Mindez a XI. kerületben, de az új építmények „áldásos hatását” mi, budafokiak fogjuk „élvezni”. A 187 lakás rengeteg új autót jelent. A Tordai úton már most rendszeresek reggelente a dugók, Rózsavölgy egykor kellemes, csöndes utcája – az Ady Endre út – pedig erősen kétséges, hogyan fog elbírni ekkora gépjárműforgalmat.
Az épülő lakópark szomszédságában van a Péterhegyi lakópark, mely főként családi házakból áll, és szűk utcácskákon közelíthető meg. Ezek mellett fognak sorakozni a többszintes tömbök, megszüntetve a környék családi házas jellegét.
Az új lakópark gépkocsiterhelése mindenképpen negatívan fogja befolyásolni a XXII. kerület forgalmát. Felvetődött az ötlet, hogy építsenek új lehajtót a Balatoni útról, valamint csökkentsék 120-ra az épülő lakások számát. Ha verseny lenne, hogy ki tud több zöldterületet beépíteni a budapesti kerületek közül, toronymagasan a XI. kerület nyerne. Hogy miért? Íme pár terület, ami gyökeresen megváltozhat a közeljövőben.
A legújabb ügynél a XI. kerületnek sikerült a XXII. kerületi lakosokat is felidegesíteni. Elkezdődött ugyanis egy lakópark építése – ahogy említettük – Péterhegyen (Kelenvölgy–Péterhegy megállónál), a volt lovarda területén. Itt a korábbi terveknek megfelelően 187 lakás fog épülni viszonylag kis területen, több év csúszással.
Erre Újbuda önkormányzata az áldását adta, de nem készített semmilyen felmérést vagy kutatást, nem kérdezte meg a lakosokat. Lehet, hogy ezt nem neki kellene megtennie, de egy ekkora szintű környezeti, társadalmi és gazdasági hatású projektnél illett volna. (A Kopaszi-gátas beruházásnál szintén elmaradt ez a kicsi, de annál fontosabb lépés.)
A 187 lakás legalább 100 új autót hoz magával, ezáltal nagyobb forgalmat generál a már most is túlterhelt Horogszegi határsoron, a Tordai úton és a Péterhegyi lejtőn, az Ady Endre úton, a Kapolcs utcában. Mivel ez a terület Újbuda szélén van, az utak fele a XXII. kerületbe vezet, így Budafok lakosai is jóval több forgalmat kapnak majd. Ez a rész alapvetően zöldterület volt, most viszont intenzív beépítést kap, és nem a mellette lévő 7-es (Balatoni) útra terelik a forgalmat, hanem a csendes lakó-pihenő övezetre.
A projekt semmibe vette a szomszédos Péterhegyi lakóparkot (a nevét is igyekszik ellopni), ami többnyire kertes házakból és pár kisebb, többlakásos társasházból áll. Ezen a csendes, nyugodt részen fog a forgalom nagy része átmenni, ez a lakópark szenvedi meg az építkezést, és veszti el barátságos hangulatát, természetközeliségét, vagyis azt, amiért az ideköltözők megszerették.
A beruházás megkezdése óta a környéken elszaporodott az eladó lakások száma, a helyiek több platformon egyszerre próbálják véleményüket kifejteni, tiltakozni és megoldást találni, amíg nem késő.
Az új lakóparkhoz elkerülhetetlen lenne egy új lehajtó létesítése a Balatoni útról. Megoldás lehet az is, ha kihasználnák Tóváros már meglévő lehajtóját, és arról vezetnének egy utat a Balaton út alatt, a sínekkel párhuzamosan, ahol a 41-es villamos is átmegy. Ez nemcsak a mostani lakosoknak lenne fontos lépés, hanem az új lakóknak is, hiszen egyszerűbben és gyorsabban jutnának el mindenhova, ha autóba szállnak. Továbbá elősegítené a környék élhetőségének fennmaradását, ha csökkentenék az itt épülő lakások számát, a most tervezett 187 helyett akár 120 alá. A kevesebb néha több.
És akkor még itt van a Hunyadi János út (6-os út) és a Törökverő út között felépült, szintén a XI. kerülethez tartozó, a XXII. kerületbe szinte beékelődő lakótelep, amelynek lakosai szintén majd Budafok-Tétény úthálózatát terhelik autóikkal, a gyermekeik pedig majd jórészt a Kossuth iskolába akarnak járni, esetleg kerületi óvodákat vesznek igénybe a kisebbeknek.
A kerület vezetése már jelezte a problémákat Újbuda vezetésének, és intenzív egyeztetéseket folytat a gondok orvoslása érdekében
(Ch. Gáll András)