Hírek

Rendhagyó érettségi
A 2020. május-júniusi érettségi vizsgaidőszakban a hagyományostól eltérő módon zajlanak majd a vizsgák a koronavírus-járványra való tekintettel.
2020-05-02

Az idei vizsgaidőszak speciális rendjét meghatározó kormányrendelet szerint általában csak az írásbeli vizsgákat szervezik meg, amelyeket a járványügyi szabályozásoknak megfelelően kell megtartani. Az erre vonatkozó rendelet szerint egy helységben a vizsgázók létszáma nem haladhatja meg a 10 főt, a vizsgázók között legalább 1,5 méteres távolságot kell biztosítani, valamint kötelező a maszk viselése.

A védekezés segítésére Karsay Ferenc polgármester kézfertőtlenítőt, valamint védőfelszerelésből álló csomagot ajánlott fel a kerületben most érettségiző diákoknak és az érettségi vizsgákat felügyelő tanároknak, dolgozóknak.

,,Az intézmények fenntartója már nem a helyi önkormányzat. Ha nem mi vagyunk a fenntartók, akkor is magunkénak érezzük az iskolákat, hiszen a mi gyerekeink járnak ide” – mondta a polgármester. Karsay Ferenc és Németh Zsolt a Külügyi Bizottság elnöke a Kempelen Farkas Gimnáziumban és a Budai Nagy Antal Gimnáziumban összesen 185 db textilmaszkot, védőkesztyűt és csokoládét tartalmazó csomagot adtak át a diákok számára, míg a vizsgákon résztvevő tanárok és dolgozók ajándékutalványban részesültek a védőfelszerelések mellett.

Mivel az idei ballagásokat a hagyományos formában nem lehet megtartani, ezért az önkormányzat online ballagást szervez a Kempelen Farkas Gimnázium és a Budai Nagy Antal Gimnázium végzős diákjai számára. A virtuális térbe helyezett eseményen a diákok búcsúzhatnak iskolájuktól, amelyet bárki figyelemmel kísérhet az alábbi linken május 3-án 16 órától.