Ugrás a tartalomra

Rendkívüli döntések a kerületiek védelme érdekében

2020. március 19. csütörtök
Karsay Ferenc polgármester az országos veszélyhelyzetre való tekintettel azonnali döntéseket hozott a nehéz helyzetbe került családok gazdasági és lakhatási védelme érdekében.
Rendkívüli döntések a kerületiek védelme érdekében

A Kormány az elmúlt napon jelentette be gazdaságvédelmi intézkedéseit a koronavírus okozta károk enyhítése céljából.  Lehetőségeihez mérten Budafok-Tétény Önkormányzata is igyekszik segítséget nyújtani elsősorban azoknak, akik amúgy is szükségben élnek és megélhetésük forog kockán. A kialakult helyzet minden családra nagy terhet ró, de vannak olyanok, akik a rendkívüli helyzet kapcsán különösen nehéz helyzetbe kerültek.

A polgármester az itt élő hátrányos helyzetű családok lakhatásának védelme érdekében a kilakoltatási moratórium azonnali meghosszabbítását rendelte el. Ennek értelmében június 30-áig minden bérlő a bérleményében maradhat tartozása ellenére is.

A kerületi önkormányzati üzlethelyiségek bérlői közül is érkeztek már megkeresések segítséget kérve önkormányzatunktól. Látható, hogy a bérlők és családjaik megélhetését is komolyan veszélyezteti a koronavírussal kapcsolatos óvintézkedések bevezetése kapcsán kialakult helyzet.

Az önkormányzati helyiségek bérlőit arra kérjük ezért, hogy jelezzék önkormányzatunk felé a vagyoniroda@bp22.hu címen, ha segítségre van szükségük. A jelzést követően minden esetet egyedileg elbírálva igyekszik önkormányzatunk egy mindkét fél számára elfogadható megoldást kínálni.

Figyelem! Csak azoknak a bérlőknek tudjuk felajánlani a segítséget, akiknek sem közmű, sem egyéb köztartozásuk nincsen!