Ugrás a tartalomra

Rendkívüli testületi ülést tartottak a Városházán - Videóval frissítve!

2020. július 18. szombat
Július 9-én, a veszélyhelyzet óta először gyűltek össze a képviselők, hogy döntsenek a kerületet érintő kérdésekben. Döntöttek arról, hogy pályázatot adnak be a Batthyány utcai háziorvosi rendelő felújítására, elfogadták az önkormányzat zárszámadásáról szóló rendeletet, és megépülhet egy bringapark is döntésük eredményeképp.
Rendkívüli testületi ülést tartottak a Városházán - Videóval frissítve!

A testületi ülés elején elfogadták az önkormányzat 2019. évi zárszámadásáról szóló rendeletet. A zárszámadás beszámol a tavalyi évi költségvetés teljesítéséről, összeveti a tervezett és a ténylegesen megvalósult bevételeket és kiadásokat. A zárszámadási rendeletet ez alkalommal úgy kellett előterjeszteni, hogy az legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő 30. napon hatályba lépjen.

A testület döntött arról, hogy pályázatot nyújtanak be a Batthyány utcai orvosi rendelő, gyermekorvosi rendelő és védőnői szolgálat épületének felújítására. A nagytétényi épületegyüttes az 1990-es évek elején épült, az akkori műszaki követelményeknek megfelelően. A közel 30 éves épületet több alkalommal felújították, akadálymentesítették az épületet, korszerűsítették a fűtést és a burkolatok egy részét is lecserélték. Most a részleges felújítások során elmaradt, de műszakilag szükséges feladatokat tervezik elvégezni: a kiszolgálóhelyiségek padlóburkolatát, a védőnők és a gyermekorvosok által használt területek fali burkolatát és valamennyi helyiség világítótesteit és elektromos szerelvényeit cserélik. Ezen felül hőtechnikai és energetikai korszerűsítést is terveznek, amelynek keretében az épület hőszigetelését és napelemek telepítését tervezi az önkormányzat. A pályázaton maximálisan igényelhető összeg 30 millió forint, amelyhez nyertes pályázat esetén bruttó 30 millió forintot önrészt biztosít az önkormányzat.

A kerület önkormányzata az Országos Bringapark program keretében 40 millió forintos támogatást nyert el kerékpáros pumpapálya építésére, amely a villamoselágazásnál lévő területen valósulhat meg. A képviselők mostani döntése értelmében további 88,5 millió forint saját forrást biztosítanak az Elágazás park I. ütemének megvalósítására, amely kiviteli tervezése így hamarosan megkezdődhet, és megvalósítása határidőre be is fejeződhet.

Karsay Ferenc polgármester tájékoztatta a testület tagjait a veszélyhelyzetben hozott polgármesteri döntésekről. Ez idő alatt képviselő-testületi hatáskört érintően 7 db önkormányzati rendelet és 121 db határozat, bizottsági hatáskört érintően pedig összesen 65 db polgármesteri döntés született. A teljesség igénye nélkül, rendelet lépett életbe a fák védelméről, döntés született az Önkormányzat 2020. évi költségvetéséről szóló 2/2020. (II.24.) önkormányzati rendelet módosításáról, a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeni települési támogatásokról szóló rendelet módosításáról, a Budafoki Szomszédok Piaca látogatásának eltérő szabályairól.  A határozatokat és bizottsági döntéseket illetően többek között sportegyesületek feladat-ellátásainak teljesüléséről, különböző intézmények, szervezetek beszámolóiról, a tervezett kosárcsarnok tao támogatásához az önkormányzati önrész biztosításáról, illetve önkormányzati ingatlanok értékesítéséről is született döntés.

A testület tagjai zárt ülésen határoztak a kerületi díjazottakról, akik a tervek szerint szeptember 4-én vehetik át elismerésüket. Hogy kik nyerték el idén ezen díjakat, arról hamarosan honlapunkon is beszámolunk. 

 A testületi ülésekről készült jegyzőkönyvek és a részletes napirendek itt érhetők el.

Fotó: Horváth Tamás