Ugrás a tartalomra

Segítő kéz a műhelyből

2020. április 22. szerda
A Bakosfa a járvány után is teljes létszámban működik
Segítő kéz a műhelyből

A Bakosfa Kft. ügyvezetője többször elnyerte a CSR Best Practice, a Társadalmi Felelősségvállalás díját, 2011-ben megkapta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége által odaítélt Év vállalkozója kitüntetést, és elsőként vehette át a kerületünkben 2012-ben alapított „Az év budafok-tétényi vállalkozója” elismerést. Bakos Miklós, aki a civil szervezetek és iskolák kérésére, valamint a helyi kezdeményezésekhez sok-sok éve mindig segítő kezet nyújt, most száztízezer forinttal és segítsége felajánlásával járul hozzá a koronavírus okozta nehézségek leküzdéséhez.

Segítő kéz a műhelyből– Miért érezte fontosnak, hogy támogatást nyújtson a budafok-tétényieknek? 

– Igazi lokálpatriótának tartom magam, így bármilyen ügy mellé odaállok, amely a XXII. kerület felemelkedését szolgálja. Minden szállal Budafok-Tétényhez kötődöm, hiszen harminchárom éves cégem két évtizede a Borkő utcában működik, és ipari tanuló is itt voltam, Budafokon. Úgy érzem, magatartásom és vállalkozásom megítélése pozitív, de én a csatlakozásommal is példát szeretnék mutatni a többi vállalkozónak. Ezenkívül tagja vagyok a Nemzetközi Szent György Lovagrendnek, amely a szegények, védtelenek, elesettek védelmezését és támogatását is feladatának tartja, ezért, mint a szervezet kincstárnoka, a többieket is arra biztattam, hogy ebben az időszakban mindenki a saját környezetében fejtse ki karitatív tevékenységét.

– Vállalkozása viszonylag kevés embert foglalkoztat. Meg tudja tartani az alkalmazottait? 

– Két üzletünkben negyvenen dolgoznak, és bár már csak ötvenszázalékos árbevételt tudunk elérni, egyikőjüktől sem szeretnék megválni. Ameddig ez a nyitva tartás marad, délután három óráig a boltok, este hat óráig a műhely, addig dolgozóink megkapják a rendes fizetésüket. Ha nem nyithatunk ki, akkor kiadom az éves szabadságokat, de utána sem kell félnie senkinek, mert végleg nem fogunk bezárni, és karácsonyig minden munkatársamnak hitelezek annyi pénzt, amely alapszinten fedezi a megélhetését.

– Mit tart a legfontosabb feladatnak?

– Közös érdekünk, hogy tegyünk a közvetlen környezetünkért, segítsünk, amiben csak tudunk. A fő cél most az, hogy minél gyorsabban meg tudjuk fékezni ezt a vírust, és amikor megszűnik a járvány, mindenki úgy ülhessen le a családi asztalhoz, hogy onnan senki sem hiányzik.

(Tamás Angéla)