Ugrás a tartalomra

Siker! – az önkormányzat elérte: az FKF elvitte a lomokat a Barackos utcából

2017. május 30. kedd
Hosszas levélváltás, egyeztetés után sikerült pontot tenni a vita végére: az FKF a napokban végül ingyen elszállította a Barackos utában halmokban álló lomokat.
Siker! – az önkormányzat elérte: az FKF elvitte a lomokat a Barackos utcából

A „szeméthegyek” részben még a hivatalos lomtalanítás idején – április 19-e előtt - kerültek oda, majd az azt követő napokban is gyarapodott a hulladéklerakat, de nagyrészt szabálytalanul, nem kerületi lakosok által. Az önkormányzat első megkeresésére elutasító választ kapott az elszállításért felelős FKF Zrt-től, majd a következő körben egy 11 ezer ft/ m3-es szállítási árajánlatot. Az önkormányzat ezek után ennél kedvezőbb árajánlatok reményében más szolgáltatókkal vette fel a kapcsolatot. A több mint egy hónapja tartó vitának a végére sikerült a napokban pontot tenni. Az önkormányzat közterület-felügyelői gyakoribb ellenőrzésekkel és mobil köztéri kamerákkal is igyekeznek elejét venni az újabb szemétlerakatok keletkezésének. 

 

A csatolt fotógalériában látható, milyen volt, illetve, milyen lett a környék.

 

Fotók: hulladekvadasz.hu, budafokteteny.hu