Hírek

Sikeres a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara akciója a kerületben - Videóval frissítve!
Vendégül látják a világjárvány elleni védekezésben részt vevőket a kerületi éttermek.
2021-09-16

Kiváló kezdeményezés, amellyel elismerjük a világjárvány frontvonalában dolgozók munkáját – nyilatkozta Budafok-Tétény polgármestere a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara újranyitvaBP kezdeményezése kapcsán. Karsay Ferenc kifejtette: igazán sikeres az akció a kisvárosunkban. Hozzátette: az önkormányzat örömmel fogadta, hogy részt vehet ebben a kezdeményezésben. Mint mondta: köszönet illeti az iparkamarát az akció elindításáért, valamint a helyi Ipartestület elnökét, Jurás Lászlót is, amiért a program élére állt. Karsay Ferenc hangsúlyozta: ez egy gesztus azon emberek irányába, akik saját testi épségüket kockáztatták azzal, hogy részt vettek a járvány elleni védekezésben. Hozzáfűzte: ennek az akciónak köszönhetően kifejezhetjük hálánkat, és egyben segíthetünk a nehéz helyzetbe került helyi vendéglátóegységeknek.

Az újranyitvaBP program lényege, hogy a kormány által biztosított 50 millió forintból támogatást nyújtsanak a fővárosi éttermeknek és azoknak, akik az elmúlt időszak viszontagságai ellenére segítettek abban, hogy Budapest működőképes maradjon. Ennek keretében a budapesti éttermek vendégül látják a pandémia elleni védekezésben részt vevő embereket.

Az Ipartestület elnöke elmondta: a XXII. kerületben eddig 10 sikeres pályázat született, melynek köszönhetően közel 350 dolgozót vendégelnek meg a helyi éttermek. Jurás László kifejtette: a kerületi vendéglők közül eddig az István Tanya Vendéglő, a Promontor Étterem, a Seybold–Garab Pince és a Vasmacska Terasz jelentkezett a kezdeményezésre. Kisvárosunkban legelőször a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai élhettek a lehetőséggel. A dolgozókat az István Tanya Vendéglő látta vendégül. Az önkormányzat bízik benne, hogy egyre többen jelentkeznek a kezdeményezésre, hogy részesei lehessenek ennek a jó ügynek. A Család- és Gyermekjóléti Központ mellett vendégül látják a Káldor Adolf Szakrendelő munkatársait, pedagógusokat, óvodapedagógusokat, védőnőket, valamint a polgárőrség és a mentőállomás dolgozóit is.

Fotó: Horváth Tamás

Kapcsolódó képgaléria: