Ugrás a tartalomra

Sikeres volt az állásbörze

2021. november 21. vasárnap
A stratégiai partnerek is munkát kínáltak
Sikeres volt az állásbörze

Az önkormányzat és stratégiai partnerei együttműködésével szeptember 14-én újra állásbörzét tartottak a Cziffra György Nagytétényi Közösségi Színtérben. Az állásbörze most is Budafok-Tétény önkormányzata, illetve a kormányhivatal foglalkoztatási osztálya segítségével, valamint a stratégiai partnerek részvételével valósult meg. Idén is számos gazdasági társaság és intézmény kínált álláslehetőségeket a kerületi érdeklődőknek. A börzére sok munkakereső látogatott el, hogy budafok-tétényi munkahelyen helyezkedhessen el. Az önkormányzat támogatásával rendszeresen – évente két alkalommal – segítik a kerületi munkaadók és munkavállalók egymásra találását. Mindkét félnek számtalan előnye származik abból, időt és pénzt spórol meg azzal, ha helyben sikerül megtalálnia a számára megfelelő munkaerőt, illetve munkahelyet.