Sportfórum illusztris vendégekkel
A Klauzál Gábor Művelődési Ház immár hagyományosan ad otthont a 2018 januárja óta évente megrendezett Sportfórumnak, amelyen kerületünk legjobb ifjúsági korú és annál fiatalabb sportolói maguk közül választják meg titkos szavazással a mögöttünk hagyott esztendő sporthősét Budafok-Tétényben.
(Képünk a 2018-ban megrendezett Sportfórumon készült.)
Legelőször 2018. január 19-én rendezték meg Karsay Ferenc polgármester kezdeményezésére a Klauzál Házban a kerületi Sportfórumot, amelyen Budafok-Tétény ifjú sportreménységei a helyi sport izgalmas kérdéseiről cseréltek eszmét olyan, a kerülethez kötődő, vagy éppen itt lakó legendák, mint Kulcsár Krisztián párbajtőr világbajnok, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó (akkor mégy nem a MVSZ elnöke) vagy Sárfalvi Péter világbajnok öttusázó, a Sportért Felelős Államtitkárság nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. S ha már összejöttek fiatal sportolóink, maguk közül megválasztották a 2017-es esztendő kerületi sporthősét. Az első alkalommal – holtversenyben – Molnár Janka atléta és Gáll András öttusázó érdemelte ki ezt a megtisztelő címet.
A második alkalommal, tavaly ilyenkor – azaz egészen pontosan február 8-án – Risztov Éva olimpiai bajnok úszó és Csizmadia Csaba, a BMTE labdarúgócsapatának edzője is megjelent díszvendégként, utóbbi egy évvel korábban még a csapat játékosaként jött el a Klauzál Házba. Sajnos, edzőtábori elfoglaltsága miatt több meghívott ifjú sportoló távol maradt, így ismét Molnár Janka, valamint „újoncként” Vass Zoltán 16 éves kenuversenyző lett Budafok-Tétény sporthőse.
Hogy idén ki kapja ezt az elismerést, az még a jövő zenéje, ami biztos, hogy január 24-én rendezik a harmadik Sportfórumot, ezúttal is a jól bevált helyszínen, a Klauzál Házban, és ismét itt lesz Kulcsár Krisztián MOB-elnök, sőt, Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt is meghívták a rendezők.
Sajnos, a januári edzőtáborok ismét egy kicsit megrostálják a mezőnyt, de így is lesznek bőven arra érdemes ifjú reménységek, akik közül kikerül a 2019-es esztendő sporthőse.
(Ch. Gáll András)