Ugrás a tartalomra

Stílusforradalom két csellóval

2015. június 24. szerda
A Cziffra Házban telt ház fogadta az újszerű stílust képviselő Vanmocsello triót
Stílusforradalom két csellóval

A Vanmocsello zenekar tagjai, Mócsai Tamás (cselló), Vándor Béla (cselló) és Orosz Márton (dob) kissé talán izgatottan léptek a kerületi közönség elé, mivel „hazai terepen” még nem volt alkalmuk bemutatkozni. Mindkét csellós annak idején a Bartók Béla Általános Iskolába járt, a Budai Nagy Antal Gimnáziumban érettségizett és a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskolában tanult gordonkázni Belej Ferencnél.

Volt tanáruk elmondta lapunknak, hogy már nagyon várta a koncertet. A fiúk rengeteg meglepetést szereztek számára, sok újdonsággal lepték meg. Az iskola elvégzése óta sokat változott a hangszerkezelésük, játékukon érződik a sok gyakorlás. Zenéjüket nem igazán lehet egyetlen stílushoz besorolni, műveik felépítése repetitív, vagyis apró lépésekkel fejlesztik egyre tovább és tovább az elkezdett dallamot. 
Vándor Béla elárulta, hogy az akusztikus hangszerek mellett elektronikus eszközöket is használnak, az effektekkel torzítják a cselló hangját, a zenét pedig, ahogyan volt tanára fogalmazott, rétegenként építik fel. Élőben felveszik a lejátszott dallamot, majd azonnal visszajátsszák és újabb szólamot tesznek hozzá. Ezáltal lépésenként válik egyre bonyolultabbá a dallam. és a zenekari hatást is elérik.
Szerzeményeik születéséről elmondta, hogy komponáláskor rögtön csellóban gondolkodnak. Amikor valamelyikük fejében megszületik egy téma és eljátssza, ha a többieknek is tetszik, hozzáteszik saját zenei elképzeléseiket. Ezt Mócsai Tamás azzal egészítette ki, hogy digitálisan komponálnak, szerzeményeiket csak emlékezetükben őrzik vagy felvételeken. Belej Ferenc felvetésére, hogy jó lenne a trióhoz egy magasabb hang is, a csellista kifejtette, hogy már ők is gondoltak erre, de egy női énekes hangja és a szöveg is más irányba terelné a hallgatók figyelmét, ezért ezt nem szeretnék, azonban egy elektronikus hangszert vagy egy hegedűt elképzelhetőnek tartanak.
A két alapító tag egyetértett abban, hogy nehéz megtalálniuk a célközönséget, mert hangversenyi keretek között túl lazának, a poposabb műfajt kedvelők számára nagyon komolynak tűnik a stílusuk, a közönség tetszésnyilvánítását látva azonban bíznak abban, hogy máskor is felléphetnek a kerületben.

Tamás Angéla