Hírek

Szabó Gyula utolsó interjúja
Felidézzük a Nemzet Színészének utolsó interjúját, amit a Városházi Híradónak adott
2020-01-21

Szabó Gyulához mindenkinek fűződik valamilyen élménye. A Tenkes kapitánya Buga Jakabjaként vagy Columbo magyar hangjaként is országos hírnévre szert tett színművész két mesemondó-nagylemeze platinalemez, ebből az első duplán is az, sőt „Az év hazai gyermekalbuma” díjat is elnyerte. A Budatétényben élő nagy mesélő, aki egész életében az igazmondásra törekedett, és igyekezett hitet adni az embereknek, pár éve már visszavonult. Ez kizárólag betegsége miatt következett be, hiszen még 75 éves korában is több szerepet játszott a színpadon. A lábadozó Szabó Gyulával készült interjúnk elkészítésében felesége, Pálma asszony segített.

– Miért éppen Budatétényt választotta lakóhelyül?

– Tizenkilenc évvel ezelőtt, 1992 januárjában költöztünk ide. Mindenképpen kertes házban szerettünk volna élni, amit azért is fontosnak tartottunk, mert akkor már megvolt mind a két gyerekünk, Zsófi és Gyuszi. A feleségemet bíztam meg az otthonkereséssel. Ő rövidesen talált is egy kúria jellegű házat, boltívekkel, borospincével, szép nagy telekkel. Amikor elindultunk megnézni, csak annyit mondtam: Te, lejöttünk a térképről! Mi addig a II. kerületben laktunk. Azután megtetszett Budatétény, a gyerekek itt jártak óvodába, iskolába, nagyon megszerettük a környéket. A kislányunkból színésznő lett, a fiú most érettségizett.

– Mit mond önnek az a név, hogy Csantavér?

– Amikor kiderült, hogy a csantavéri mesemondó, Utasi Árpi lett a tehetségkutató döntőse, és rám is számítanak a versenyben, többször is meghívtam hozzánk, hogy felkészítsem…

– Mi mindenre kellett felkészíteni?

– Például arra, hogyan kell levegőt venni, a hangját okosan használni… Örülök annak, hogy meglett az eredménye.

– Úgy hírlik, önöknél sokan összejönnek a családi ünnepeken. Most, röviddel a 81. születésnapja előtt mekkora vendégseregre számít?

– Mióta betegeskedem, egy kicsit visszavettünk az ünneplésből, úgyhogy valamivel kevesebben jönnek, de a négy unokám biztosan itt lesz. Ők még az első, 1987-ben meghalt feleségemtől született két gyerekemtől származnak. Jönnek a szüleik is, és a mostani házasságomból a két gyerek. Emellett a keresztszülők is várhatók, de Kunszentmártonból is érkezik rokon.

– Annyi mesét mondott, hogy kilométerekre átszámítva legalább egyszer körülölelné a Földet. Ön nélkül lképzelhetetlen Peter Falk Columbo felügyelője, vagy Clayton Farlow hangja a Dallasban…

– Régebben nem volt ennyire felhígult a szakma, a szinkronba például komoly színészek jártak dolgozni. Annak idején nem véletlenül mondták a Dallas sorozatra, hogy a hangokat illetően jobb, mint az eredeti. De ugyanolyan jó volt Frakk hangjának lenni, vagy az előadói estjeimen verseket mondani.

– A pályája során érezhető volt, hogy a kitűnő orgánuma és tehetsége miatt gyakrabban hívják színházi vagy egyéb fellépésekre?

– Hogyne, hiszen rám bízták az egész „Magyar népmesék” sorozatot, ezért életműdíjat is kaptam Kecskeméten. Hetvenöt éves koromig aktívan dolgoztam színházakban, meséltem, jótékonysági rendezvényeken vettem részt. Székesfehérváron a színház alapító tagja voltam, Kállay Ilonával mentünk oda. Hetvenévesen még eljátszottam a Valahol Európában Simon Péterét, vagy Balut a Dzsungel könyvében. Előfordult, hogy egy hónapban öt-hat darabban szerepeltem. Néha onnan tudtam meg, hogy mit kell aznap játszanom, hogy az öltözőben melyik ruha volt kikészítve.

– Egy régebbi nyilatkozata szerint egész életében az igazmondásra törekedett. Sikerült ezt betartani?

– Igen. Mindig.

– Hitet is akart adni az embereknek. Mennyit változott ez az évek folyamán?

– Egy kunszentmártoni tanyáról jöttem. Ez volt az alap. Semmit nem változtam, sőt a hitemet talán még generációknak is sikerült átadni. Teljesnek és egésznek érzem az életem. A főiskolán is szerettek, régi tanítványaim, akik ma már kiváló színészek, még emlékeznek rám. Erről Zsófi lányom számolt be.

– Nem hiányzik a színpad, a mesélés, a fellépések?

– Én már letettem a lantot. Jöjjenek a fiatalok! Izgalommal várom, figyelem őket.

(H. J.)