„Százkét éve külön, de örökké együtt”
Budafok-Tétény önkormányzata és a kerület polgárai a nagytétényi Országzászlónál emlékeztek meg Trianon 102. évfordulójáról.
– 1920. június 4-én a történelmi Magyarországon megkondultak a harangok. Az iskolákban, hivatalokban gyászszünetet rendeltek el, a zászlókat félárbócra eresztették, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek. 102 éve írták alá az I. világháborút lezáró trianoni békediktátumot, amely családokat szakított szét, és megcsonkította Magyarországot. Az ország területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették – ismertette ünnepi beszédében a tényeket Karsay Ferenc. Budafok-Tétény polgármestere ezt követően arról is beszélt, hogy „a békediktátumot nem lehet meg nem történtté tenni, azonban a mi feladatunk, hogy begyógyítsuk a sebeket, bebizonyítsuk a világnak: nekünk, magyaroknak határoktól függetlenül közös gyökereink vannak, melyekbe a legnagyobb vihar esetén is magabiztosan kapaszkodhatunk. A Nemzeti összetartozás napjának ez a fő üzenete”.
Tóth Endre országgyűlési képviselő a trianoni békediktátumot a magyarság egyik legsúlyosabb traumájának nevezte, melynek feldolgozása még nem ért véget. „Nagyon örülök, hogy 2010-ben a Nemzeti összetartozás napjának lett elkeresztelve a június 4-i emléknap. Nem Trianon-emléknap, nem az elszakított országrészek napja lett a név, hanem az összetartozásé. Mert 102 év elszakítottságot csak az összetartozás erősítésével lehet meghaladni. Szerencsére a legtöbb trianoni határt már feloldotta a közös európai uniós tagság, így nem kell útlevelet vinnem és vámvizsgálatra várnom, amikor nagyapám szülőfalujába, Zselicre látogatok. De amíg maradnak a határsorompók, és maradnak kibeszéletlen történetek is, addig közösen kell dolgoznunk a magyarság és a Kárpát-medencei népek összetartozásán, Trianon traumájának közös meghaladásán” – mondta a megemlékezésen Tóth Endre.
Dobsa István, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének elnöke beszélt az orosz–ukrán konfliktusról is, a háborúról, gazdasági válságról és a fejekben uralkodó kételyről, melyek kapcsán köszönetet mondott a példás összefogásért, azért, hogy egy teljes nemzet kiáll a kárpátaljai közösségért, a magyar és ukrán menekültekért egyaránt.
– A békediktátum aláírását követő hatvannyolcadik esztendőben születtem egy olyan településen, amely a diktátum után Csehszlovákiához, majd kis időre újra Magyarországhoz, azután a Szovjetunióhoz, és végül Ukrajnához került. Jelenleg is annak a része. Ez idő alatt össznemzetünket érték háborúk, árulás, szabadság és forradalom, megannyi természeti és ökológiai katasztrófa, mi mégis itt vagyunk, és a mai napon is közösen emlékezünk. Ezért nekem június 4-e sokkal inkább szól a gyász után az összetartozásról, és arról, hogy mennyi mindenre lehetünk büszkék.
Büszkék lehetünk arra, hogy 15 millióan vagyunk, szanaszét a nagyvilágban, de legyünk bárhol is, ha meghalljuk a magyar Himnuszt vagy egy szép magyar népdalt, akkor egyszerre és együtt dobban a szívünk. Vagy éppen arra, hogy bármelyik nemzettestvérünk bárhol a világban sikert ér el, mindannyian egyszerre gondoljuk, hogy bizony ő is magyar, de arra is, hogy a nemzeti válogatott gólöröme egyformán hangos tud lenni itt, Budafok-Tétényben, Kolozsváron vagy Beregszászban.
Valóban vannak országaink között határok, viszont én biztosan tudom, hogy mi határtalanul vagyunk együtt magyarok. Százkettő éve külön, de örökké együtt – mondta ünnepi beszédében Dobsa István.
Ezt követően Kocsis Tamás, a Dél-budai Görögkatolikus Szervezőlelkészség lelkésze a szeretetről és összetartozásáról szóló részt idézte imájában Szent János evangéliumából.
A koszorúzással záródó ünnepségen Péter Árpád, a XXII. kerületi Pofosz elnöke elmondta erre az alkalomra írt saját versét, a Nádasdy Banda pedig a Felcsíki dallamokat és a Bonchidai muzsikát adta elő Nagy Zsolt brácsaművész vezetésével.
Tamás Angéla
fotó: Horváth Tamás
