Ugrás a tartalomra

Szemétszedés a Tétényi-fennsíkon

2022. október 14. péntek
2022. október 15-én újabb szemétszedési akció valósul meg a Részvételi Költségvetés forrásaiból. A terület megtisztításához várjuk az önkéntesek segítségét is.
Szemétszedés a Tétényi-fennsíkon

A Részvételi Költségvetés projektjei között évről-évre népszerűbbek a környezetvédelemmel foglalkozó ötletek. Most újabb szemétszedési akció valósul meg a kezdeményezés forrásaiból október 15-én, amelyhez várják az önkéntesek segítségét is. A Tétényi-fennsík területrehabilitáció című pályázat a 2020/2021-es fordulóban került a nyertesek közé. A győztes pályázat részeként már két szemétszedési akciót is tartottak kerületünk különleges zöldterületén. 

Az önkormányzat az ötlet első körös győzelme óta rendszeresen bejárja a területet a felelős szakirodával. A bejárások során kiderült, hogy újabb szemétlerakás gyakorlatilag nem történt. Ez a terület megtisztítása mellett az épített akadályoknak, a kitett kameráknak, azaz az első projekt sikerének is köszönhető. Az újabb szemétszedési akcióra most mégis azért van szükség, hogy a bokrok aljából is eltávolítsák a még látszó, régi vegyes hulladékokat, valamint az esetlegesen a szél által odafújt zacskókat, műanyag csomagolásokat is.

Az ötletgazdák ezért újra pályáztak a Részvételi Költségvetés 2021/2022-es évadában. A Tétényi-fennsík területrehabilitáció 2. elnevezésű projektet a lakosság idén is támogatta, így szavazataikkal bekerült a nyertesek közé, és elérkezett a megvalósítás fázisába. A Részvételi Költségvetés forrásaiból biztosítják a technikai feltételeket, a szemétszedéshez szükséges eszközöket. Az akcióhoz bárki csatlakozhat, aki szeretne tenni környezetünk védelméért és kivenné részét a Tétényi-fennsík megtisztításából.

A diákok az önkéntes munkáért KÖSZI pontokat kaphatnak, így beszámítható az iskolák felé vagy szakmai gyakorlatként.

Az akció időpontja: 2022. október 15-én 9 órától
Gyülekező: Bartók Béla út 218. (Vastelep) előtt

Tisztítsuk meg együtt a kerületet!

Az adatkezelési tájékoztató innen letölthető.

Forrás: https://kozossegrekapcsolva.hu/