Ugrás a tartalomra

Szent István ünnepe a Baross Gábor-telepen

2025. szeptember 09. kedd
Nemzetek s népek tűntek el, de mi megmaradtunk
Szent István ünnepe a Baross Gábor-telepen

A Baross Gábor-telepen, a Szent István-szobornál lévő emlékhelyen koszorúzással, beszédekkel és kulturális műsorral tisztelegtek államalapító királyunk emléke előtt. A rendezvény a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd felelevenítették Szent László 1090-es rendeletét, amely a magyar történelem egyik legfontosabb ünnepévé tette augusztus 20-át.

A résztvevők felidézték Szent István örökségét. Mint elhangzott: nemzetek és népek tűntek el, újak jelentek meg, de mi, magyarok itt voltunk és itt vagyunk Európában az első megkoronázott uralkodónknak köszönhetően – hangzott el az ünnepségen.

A Baross Gábor-telepen ezért is hoztak létre saját Szent István-emlékhelyet, amelynek a közepén egy szobor is áll, Körösztös Péter fafaragó munkája. Az emlékhely Szitó Mátyás vállalkozó, az önkormányzat és a Baross Gábor-telepi Polgári Kör összefogásával valósulhatott meg. Az emlékhely létrehozása Pelikán Imrének, a polgári kör örökös és tiszteletbeli elnökének utolsó kívánsága volt.

Az ünnepségen Monostoriné Szeleczky Gabriella történész, a Baross Gábor Általános Iskola tanára osztotta meg gondolatait, majd Molnár László diák szavalatát hallgathatta meg a közönség, akit Orbánné Pataki Éva, a polgári kör ifjúsági tagozatának vezetője készített fel. A műsorban énekelt a Bukovinai Székely Népdalkör. Az ünnepség az emlékhely koszorúzásával zárult, a polgári kör tagjai és a helyeik körében elhelyezte az emlékezés virágait Staudt Máté önkormányzati képviselő is.

(VH)

Süti tájékoztató Süti beállítások Sütik törlése