Ugrás a tartalomra

Szép jövő előtt áll az ifjú kosaras

2019. február 27. szerda
A tinédzser Lados Erik hosszú szezonok óta alapember a Budafoki Kosárlabda Klub felnőtt csapatában
Szép jövő előtt áll az ifjú kosaras

A 18. születésnapját tavaly nyáron ünneplő tehetség több mint egy évtizeddel ezelőtt, 2006-ban kezdett el kosárlabdázni a BKK egyik előkészítő csoportjában Balog István edző kezei alatt. Hamar kiderült, hogy van érzéke a sporthoz, ezt pedig a különböző utánpótláscsapatok vezéreként az azóta eltelt időben is évről évre bizonyította. A kortársai közül tehetsége mellett szorgalmával és példamutató magatartásával is kitűnő Erik immár negyedik éve szerepel a Budafok NB I./B-s csapatában is, ahol mára már kirobbanthatatlan alapemberré vált. Teljesítményét klubon kívül is elismerik: az ősszel meghívót kapott a nyári Európa-bajnokságra készülő U20-as magyar válogatottba.

A kezdeti szárnypróbálgatások után Erik hamar a Budafoki Kosárlabda Klub igazolt sportolójává vált, és alig nyolc évesen már az U12-es korosztályban, 10-11 éves ellenfelekkel szemben versenyzett. Ezzel kezdetét vette a játékos hosszú, a mai napig több mint 400 mérkőzést magába foglaló budafoki pályafutása – mely alatt meccsenként 23 perc alatt 15.4 pontot és 3.8 szerzett labdát átlagolt a klub színeiben. A már önmagában is figyelemre méltó számok mögött azonban még ennél is komolyabb teljesítmény bújik meg: Erik ugyanis rendre az életkoránál 2-3 évvel magasabb korosztályos bajnokságokban szerepelt.

A villámgyors bedobó utánpótlásban eltöltött évei nem szűkölködnek sem egyéni, sem csapatsikerekben. Utóbbi tekintetében kiemelhető, hogy Lados tagja volt a 2013/14-ben Budapest-bajnokságot nyert serdülő-, a 2014/15-ben országos nyolcas döntőbe jutott MAFC-cal közös kadett-, és a 2017/18-as, szintén országos nyolcas döntőbe jutott U20-as csapatnak is – míg egyéni szinten főként a 2015/16-os szezon érdemel említést, ahol Erik a budapesti kadett-bajnokságban 16 mérkőzésen 38.1 pontot átlagolt. Ebben a szezonban, 2016. február 14-én, egy Honvéd elleni idegenbeli (104-80-ra megnyert) rangadón történt, hogy Lados 62 pontot szerezve több mint 80-as VAL-értéket produkált.

Ezek ismeretében nem meglepő, hogy Lados 2015. október 31-én, alig több mint 15 évesen a Debrecen ellen bemutatkozhatott a Budafok NB I./B-s felnőtt csapatában. A következő szezonban, még mindig csak 16 évesen Erik már egyértelmű vezére volt mind az NB II-es, mind az U20-as budafoki csapatnak, emellett pedig kétszámjegyű pontátlagot jegyezve az NB I./B-ben is meghatározó játékossá nőtte ki magát – 11.5 pontos meccsenkénti ponttermése magába foglalt többek közt egy Salgótarján ellen nyújtott 40 pontos parádés teljesítményt is. A 2017/18-as szezonban a Budafok saját nevelésű játékosának elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy az NB I./B-s csapat a „Zöld” csoport ezüstérmet jelentő második helyét megszerezve feljutott a bajnokság „Piros” csoportjába.Szép jövő előtt áll az ifjú kosaras

A játékos remek teljesítménye pedig klubon kívül sem maradt észrevétlen: Lados személyében hosszú idő után ért nagy megtiszteltetés budafoki nevelésű játékost azzal, hogy meghívót kapott az U20-as magyar nemzeti válogatottba. Ennek keretében Erik részt vett a 2018. november 17-20. között, Székesfehérváron tartott edzőtáborban, mellyel a korosztályos válogatott megkezdte felkészülését a 2019-es nyári Európa-bajnokságra.

És hogy minek köszönhetőek a sikerek Lados Erik esetében? A tehetség természetesen nála is fontos szerepet játszik, de bizton állíthatjuk, hogy az a hihetetlen szorgalom és fejlődni vágyás, amely a pályafutása elejétől fogva jellemzi Eriket, legalább ugyanennyire elengedhetetlen alkotóeleme a sikerének. A pályán kívül szerény és példamutató magatartású játékos hozzáállása az idősebb, A-csoportos és légiós-tapasztalattal bíró csapattársait mellett az edzőit is lenyűgözi – zárásként álljanak itt Károly Máténak, az Eriket kadett kora óta edző NB I./B-s vezetőedzőnek a játékost érintő szavai:

– Erik pályafutását az első éveitől kezdve a szorgalom és a tudatosság jellemzi. Már évekkel ezelőtt tisztában volt vele, hogy ő komoly kosárlabdázó szeretne lenni, és ezért a célért meg is tett mindent – legyen az extra edzések bevállalása, vagy éppen a gyengeségeinek a tudatos, ellentmondást nem tűrő fejlesztése. Erre jó példa az, hogy bár a gyorsaság, az agresszív védekezés és a kimagasló anticipációs képesség mindig is Erik játékának erősségei voltak, viszont a távoli dobásokkal sokáig meggyűlt a baja. Kapott is olyan kritikákat klubon kívülről, hogy azért nem lesz kiemelkedő játékos belőle, mert „nincs elég jó keze” – mire Erik kemény munkával és tudatos fejlesztéssel elért odáig, hogy idén 31 százalék feletti hatékonysággal ő a csapatunk második legjobb tripladobója. És van még egy fontos dolog, amit mindenképp ki szeretnék emelni Erikkel kapcsolatban, ez pedig az, hogy nagyon jó csapattárs. Ez azért is nagy szó, mert a fiatalok hajlamosak a saját statisztikáikat, a saját sikerüket a csapat elé helyezni, erről viszont Erik esetében szó sincs, ő egy igazi csapatember.

Lados Erik tehetségére, szorgalmára, fejlődésére, példaértékű hozzáállására és sikereire joggal lehetnek büszkék családtagjai, barátai, sporttársai és edzői is. Mi pedig reméljük, hogy az eddigi sikereket még több elismerés követi a következő években. Hajrá Erik, hajrá Budafok!

www.budafokbasket.hu