Szép volt, fiúk!
Honnan is kezdjük?! Mondjuk a Városház térről, ahonnan szerdán délután öt óra után pár perccel két villamos elindult a Puskás Aréna felé. Mindkét szerelvényt két kocsi alkotta, oldalán a Különjárat felirattal, és az utasok valamennyien a BMTE szurkolói voltak. Karsay Ferenc polgármester és Szepesfalvy Anna alpolgármester nagyszerű ötlete volt (amúgy mindketten együtt utaztak a szurkolókkal!), hogy közvetlen villamosjárat szállítsa a drukkereket Budafokról a Hungária körút–Kerepesi út kereszteződéséhez, méghozzá egy bravúros váltóállítással, amely lehetővé tette, hogy a Fehérvári út–Etele út találkozásánál a szerelvények jobbra kanyarodjanak, a 47-es/56-os vonaláról az 1-es sínpárjára.
A villamosozás fő szervezője Szepesfalvy Anna koordinálásával az önkormányzat volt, akárcsak hat éve, amikor a Fradival játszottunk MK-elődöntőt.
A mostani mérkőzést természetesen megtekintette a kerület elöljárói és a helyi politikusok mellett Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a BMTE tulajdonosi alapítványának elnöke is.
– Fantasztikus hangulat uralkodott a szerelvényen, igazi családi program volt, és büszkén jelenthetem, hogy amikor leszálltunk a Puskás Arénánál, tökéletes állapotban, a szemetet összegyűjtve és kidobva adtuk vissza a villamosokat a BKK-nak. Az is már-már megható volt, hogy ugyanaz a sofőr, Dani vezette a szerelvényünket, mint hat éve, csak akkor a Groupama Aréna volt a végállomás – mondta a Városházi Híradónak az alpolgármester.
Persze a kupadöntő története már napokkal a mérkőzés előtt elkezdődött, emlékezzünk csak arra a megható jelenetre, amit Mátyus János vezetőedzőnk idézett fel. Az történt ugyanis, hogy a Városház téren egy kilencvenéves nénike, a csapat egyik törzsszurkolója véletlenül összefutott a trénerrel, megölelte, és kérte, hogy hozzák haza szerdán a Magyar Kupát Budafokra.
A mérkőzést egy szerencsés véletlennek köszönhetően egy olyan társaságban volt alkalmam végignézni a Puskás Arénában, amelyben ott volt Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője, továbbá a szakember menedzsere, a viski (Kárpátalja) illetőségű Varga Sándor. Utóbbitól tudtam meg, hogy Takács Ronald, a Budafok egyik játékosa, aki ezúttal a kispadon ült, ugyancsak viski, egy utcában lakott Varga Sanyival. Milyen kicsi a világ…
Csercseszov mester pedig, főleg az első félidőben, amikor több ígéretes, góllal kecsegtető támadást is vezettünk, többször is elismerően pillantott felém, hiszen tudta, hogy jómagam elkötelezett budafoki vagyok…
Az első félidő határozottan a miénk volt, egy alkalommal még a ZTE kapufáján is csattant a labda, igazán vezetést érdemeltünk volna. Ellenfelünknek tulajdonképpen a 117. percig nem volt helyzete, lélekben már a tizenegyespárbajra készültünk, amikor két cserejátékos, Németh Dániel és Szalay Szabolcs eldöntötte a mérkőzést a zalaiak javára, kialakítva a 2-0-s végeredményt.
– Sajnálom az utolsó három percet, de azt hiszem, büszkén, emelt fővel vonulhattunk le a pályáról – mondta lapunknak Mátyus János vezetőedző. – 117 percen át eltüntettük a két csapat közötti osztálynyi különbséget, és a budafoki futball fényes fejezetét írtuk. Hogy volt-e meg nem adott tizenegyes, arról most még nem tudok nyilatkozni, annyira a mérkőzés hatása alatt voltam.
Kovács Dávid, csapatkapitányunk, aki már a 2017-es Magyar Kupa-elődöntőnek is részese volt, ugyancsak büszke volt a csapatra.
– Mindent megtettünk a győzelemért, sajnos az utolsó másfél hónap erőltetett menetelése, a 45 nap alatt lejátszott kilenc mérkőzés egy kicsit kiszívta a csapat erejét. A végére tényleg elfogytunk, de ha azt a három percet kihúzhattuk volna, akkor a tizenegyespárbajban már bármi megtörténhetett volna. Persze így is hatalmas élmény volt a Puskás Arénában futballozni 24 000 ember és a tévén keresztül az ország nyilvánossága előtt. Én azt mondom, ez a kupadöntő a klubunk történetében nagyobb esemény, nagyobb siker volt, mint a két évvel ezelőtti NB I-es szereplés.
Ch. Gáll András
