Szeretetben, egységben, békességben
A Hochbaumok ősei az első budafoki telepesek közé tartoznak. A Nagykőbánya utcában ma is lakik Hochbaum család, igaz, ma már nem a barlanglakásban, hanem az elé épített családi házban, ezért a Víg utcából nem látható a régi épület. A közel három évszázados múltra visszatekintő budafoki család nevét jelen pillanatban Dániel, Tamás és Dávid, valamint a legifjabb Hochbaum Dávid viszi tovább.
– A kerületben élő két Hochbaum család egyike a miénk. Hochbaum Ádám Bajorországból jött a családjával Budafokra 1721-ben, és mint akkoriban az idetelepültek közül sokan, ők is gazdálkodni kezdtek. A Tóth József utcai dombságon művelték szőlőjüket – tekintett vissza a régmúltba Hochbaum Teréz, majd egy évszázadot átugorva a Szentgyörgyi Péter által eddig elkészített családfa segítségével folytatta a visszaemlékezést.
– Dédszüleim az 1800-as évek első felében születtek, gyermekük, Jakab 1867-ben. Hochbaum Jakab nagypapa és Adamasky Rozália nagymama házasságából nyolc gyermek született, köztük édesapám, Mihály is.
Apa elmondása alapján nagyszüleim is gazdálkodók voltak, állatokat tartottak és földet műveltek. Minden reggel négykor keltek, megitták a pálinkájukat, megetették az állatokat és kimentek a földekre. Napnyugtakor, amikor hazaértek a munkából, csináltak egy kis krumplit, megették és elmentek aludni. Ez minden nap így ment, reggeltől estig dolgoztak, terményeiket a piacra vitték eladni, lovakat tartottak, teheneiket pedig a Gádor és Kertész utca környékén legeltették. Apám és testvérei, Jakab, Zsófia, Erzsébet, Mária, Tamás, István, Róza és Teréz – az én nagynénéim, nagybácsikáim – gyermekkorukban a tejet hordták a környékbelieknek, többek között a Foltrauer családnak is.
A már egy ideje Újbudán lakó hölgy azt is elmesélte lapunknak, hogy édesapja fuvaros volt, nyolc-kilenc alkalommal is hadifogságba hurcolták, így nagyon sokat volt távol a családtól. Ez idő alatt egyik nagynénje ült a ló hátára, hogy munkáját folytassa. Apját néha-néha hazaengedték, de így is szegény édesanyjának kellett gondoskodnia róluk, gyerekekről.
– Amikor megszólalt a légiriadó szirénája, Magdika és Rózsika kezét fogva, velem a babakocsiban és a pocakjában Mártával szaladt anya a Liliom utcai Ulrich pincébe. Lovainkat be kellett szolgáltatnunk, édesanya munka nélkül maradt, és csak a családi összefogásnak köszönhetően éltük túl ezt a nehéz időszakot – fűzte tovább a történetet Hochbaum Teréz. Hozzátette: hiába fordultak kárpótlásért, amikor erre lehetőség kínálkozott, mert édesapjának fogságban eltöltött idejéből pár hónap hiányzott ahhoz, hogy jogosultak lehessenek a kárpótlás összegére.
Terézék nyolcan voltak testvérek, mindegyikük, ahogy őseik ideköltözése óta a család minden tagja, Budafokon született. A Nagykőbánya utcában laktak egy barlanglakásban, amelybe a szülők, amint tehették, bevezették a vizet, kitéglázták az épületet és rendes ablakokat építettek. A két legnagyobb lány hetedik osztály után kimaradt az iskolából, ők nem tanulhattak tovább, mert édesanyjuknak kellett segíteniük, aki ekkor már újra munkába állt. Főztek és vigyáztak kisebb testvéreikre. Az akkor kilencéves Teréz szívbeteg lévén egyik nagynénjéhez került, aki gondoskodni tudott a pihenéséről.
– Nagyon összetartó család voltunk és vagyunk a mai napig. Három testvérem, Katalin, Tamás és Mihály ugyan meghaltak már, de nővéreimmel, Magdalénával és Rozáliával, húgaimmal, Mártával és Lujzával amiben csak tudjuk, segítjük egymást. Hálásak vagyunk a Jóistennek, elődeinknek, főképpen szüleinknek, hogy a nehézségek ellenére szeretetben, egységben és békességben élhettünk és élhetünk most is.
(Tamás Angéla)
