Hírek

Tájékoztatás közös képviselők és társasházi tulajdonostársak részére
A veszélyhelyzet feloldását követően változnak a közgyűlések megtartására és a közös képviselői megbízatásra vonatkozó szabályok.
2020-06-18

A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 35. § (1) bekezdése szerint közgyűlést szükség szerint, de legalább évente egyszer kell tartani. Az éves elszámolásról, a költségvetés megállapításáról szóló közgyűlést évente a szervezeti-működési szabályzatban meghatározott időpontig, de legkésőbb május 31-éig meg kell tartani.

A veszélyhelyzet időszaka alatt a társasházak eltérő szabályok szerint működhettek. Közgyűlést tartására csak szűk kivételt eltekintve volt lehetőség.

A veszélyhelyzet feloldását követően az alábbi szabályok kiemelendők:

•             Éves elszámolásról, a költségvetés megállapításáról szóló közgyűlés megtartása:

Mivel az éves elszámolásról és a következő évi költségvetésről való kötelező döntés határideje a veszélyhelyzet ideje alatt járt le, így ezen tárgykörökben a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napon belül kell a közgyűlésnek döntenie (vagyis 2020.09.16-ig), e határnapig lett kitolva ugyanis az  elszámolási moratórium. Ez egyben azt is jelenti, hogy a veszélyhelyzet feloldását követően is van még idő (90 nap) felkészülni a közgyűlés megtartására.

•             Közös Képviselő megbízására vonatkozó szabály:

Amennyiben a közös képviselő (intézőbizottság) megbízatása a veszélyhelyzet ideje alatt járt le, a közös képviselő (intézőbizottság) az új közös képviselő (intézőbizottság) megválasztásáig, de legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő 90. napig (vagyis 2020.09.16.) köteles a feladatait - változatlan díjazás mellett - ellátni. Az új közös képviselőt (intézőbizottságot) a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napon belül kell megválasztani.

Tapasztalataink alapján a veszélyhelyzet ideje alatt a Társasházak közös képviselői fokozott felelősséggel jártak el. Ezúton is köszönjük áldozatos munkájukat, illetőleg a társasházi tulajdonostársak megértését, türelmét.