Ugrás a tartalomra

Támogatás a HEROSZ Állatotthonnak

2023. május 19. péntek
Karsay Ferenc polgármester javaslatára a képviselő-testület úgy döntött, hogy jelentősebb összeggel, ötmillió forinttal segíti a kerületi menhelyet.
Támogatás a HEROSZ Állatotthonnak

32 éve nyitotta meg kapuit a segítségre szoruló állatok előtt a HEROSZ Állatotthon Budatétényben. Most azonban veszélybe került a működésük. Az önkormányzat igyekszik segítséget nyújtani, ezért támogatási szerződést kötött a HEROSZ-szal.

Karsay Ferenc polgármester hangsúlyozta: kiemelten fontos, hogy a létesítmény elfogadható körülmények között tudjon állatokat befogadni, és azoknak megfelelő ellátást tudjon biztosítani.

A városvezető már február végén is arra hívta fel a figyelmet, hogy bizonytalanabbá válhat a bent lakó állatok sorsa, mert nehéz helyzetbe került az állatotthon. A menhelyen szocializálják és rehabilitálják is a gazdára váró házi kedvenceket, illetve a felesleges szapulat elkerülése érdekében mindent mentvényüket ivartalanul adják örökbe.

Mint mondta, megszámolhatatlanul sok kutya, cica és egyéb egykori házi kedvenc talált új otthonra az állatotthon munkájának köszönhetően.

Ha Ön is szeretne segíteni, akkor hívja a HEROSZ ADJUK ÖSSZE! adományvonalat – melyre SMS is küldhető. Adományvonal száma: 13600, majd az automata bejelentkezése után adja meg a HEROSZ kódját: 40.

Az állatotthont működtető egyesület számlaszáma: 11707024-20151483.

További információt a https://www.herosz.hu/budapestiallatotthon/ oldalon találnak.

Segítsünk együtt a rászoruló állatoknak, hogy minél előbb találjanak szerető gazdát!