Ugrás a tartalomra

Táncolt a világ, táncolt Budafok is

2023. május 15. hétfő
Népdaloktól volt hangos a piac előtti tér
Táncolt a világ, táncolt Budafok is

A Tánc világnapján magyar táncházon vehettek részt az érdeklődők Endrődi Anna Sarolta néptáncpedagógus vezetésével Budafokon. A szatmári népviseletbe öltözött egykori táncos remek érzékkel vonta be a gyerekeket és szüleiket a közös táncba, amelynek lépéseit utánzással sajátíthatták el kicsik és nagyok. A talpalávalót a Csík Zenekar fúvósa, Makó Péter és fia, valamint zenész barátaik szolgáltatták.

Az alkalmakkor fellépő csapat a magyar nyelvterület több helyszínéről – a Dunántúltól a Felvidéken át Moldváig – hozott élő muzsikát és különböző táncokat.

– Nem vagyunk folyamatosan működő társulat, mindegyikünknek van főfoglalkozása, a meghívásoknak azonban mindig szívesen eleget teszünk. Legutóbb egy óvodai farsangi mulatságon tartottunk táncházat, de szabadtéren, a szülőkkel együtt más a hangulat. A gyerekekhez nagyon közel áll a tánc, teljesen felszabadulnak benne, ám bátrabbak, ha a felnőttek is beállnak közéjük – mondta el tapasztalatait Endrődi Anna.

1982 óta minden évben április 29-én ünnepli a világ a táncot, a táncművészetet. Ezen a napon, 1727-ben született a „Balett Shakespeare-jeként” is emlegetett francia balettművész, Jean-Georges Noverre, akinek a színpadi táncot érintő elképzelései megreformálták a műfajt: koreográfiáiban – a kor szokásaitól eltérően – hangsúlyozta az érzelmek kifejezését, a természetességet, a drámaiságot és az előadói erőt. Úgy tartják, hogy újításaival ő indította el azt a fejlődést, amely a modern táncművészet kialakulásához vezetett.

A Klauzál Ház szervezésében megvalósult programon a Virgonckodó Játszópark biztosította a kalocsai motívumokkal díszített játékokat, amelyekből egy remek hangulatú, magyar népi játszótér kerekedett ki.

Az óvodások és kisiskolások körében a célbadobós táblák örvendtek a legnagyobb népszerűségnek, ezek valamelyike ugyanis biztos, hogy sikerélményhez juttatta még a kevésbé ügyes kisgyermekeket is.

Tamás Angéla