Ugrás a tartalomra

Tartózkodás és törekvés

2021. május 05. szerda
Parókiát szentel Kocsis Tamás görögkatolikus lelkész Budafokon
Tartózkodás és törekvés

Kocsis Tamás atya a Szent Flórián-templomból érkezett hozzánk, hogy havonta egyszer szent liturgiában részesítse a híveket Budafokon, mostanra pedig otthonra is lelt a Péter-Pál utcában. A Dél-budai Görögkatolikus Szervezőlelkészség vezetője várandós feleségével és három gyermekével költözött be a parókiára, amelynek megáldását május 29-én öt órára tervezi. Az avatóünnepség kiemelt vendége lesz Kocsis Fülöp metropolita érsek, aki megszenteli a közösségi térként is működő egyházi épületet.

– Másfél hete ismét lehetőségük nyílt arra, hogy a járványügyi rendelkezéseket betartva „hagyományos” szent liturgiát tartsanak. Mekkora volt az érdeklődés?

– A százötven fős Péter-Pál-kápolnában harminc körüli volt a résztvevők száma, mert sokan tartanak még a fertőzéstől. Kérésükre az elsőáldozás időpontját is áttettük júniusra. A ma még csak három-négyezer hívet számláló egyházközségünkben a negyvenes korosztály a jellemző, így amikor a nyilvános istentiszteleteket berekesztettük, a hívek számára természetes volt, hogy online közvetítésen keresztül kapcsolódnak be a szent liturgiába. Családokból álló, remek kórusunknak is köszönhető (vezetője Kökényesi Zoltán karnagy – a szerk.), hogy sokan néznek bennünket. Az adományok segítségével kitűnő technikai hátteret építettünk ki, stúdióminőségű hang- és képélményt tudunk biztosítani.

– A parókia megvásárlásában is „részt vettek” a hívek?

– Igen, az állami és egyházmegyei támogatás mellett az ő adományaik is hozzájárultak ideiglenes lakhelyünk megvételéhez. Örülök, hogy Budafok lett az új otthonunk, ahol a kertben egy agóra kialakítását tervezem a társas összejövetelek és kulturális programok helyszínéül. A görögkatolikus pap a családján keresztül is mintát mutat, hogyan lehet egy életet az összetartás jegyében leélni a házasság szentségében. Kilencgyermekes családból származom, görögkatolikus lelkész édesapám és orvos édesanyám a mai napig boldogan élnek együtt, és nagy örömüket lelik huszonöt unokájukban.

– Az érsek megbízásából 2019-től vezeti a XI. és XXII. kerületi egyházközséget.  Milyen feladatokat lát el?

– A terület görögkatolikus híveinek pasztorációját, azaz lelki gondozását végzem. Szent liturgiát mutatunk be többek között Gazdagréten, a Szent Imre- és a Péter-Pál-kápolnában, és családi programokat szervezünk, amelyek összekapcsolják a szülőket, közösséggé formálják a gyülekezetet, így a gyerekeket is. Egyetemi lelkészként a Budapesten élő görögkatolikus egyetemisták közösségét tartom össze. Ez több száz fiatalt jelent, akiknek keddenként programokat, beszélgetéseket és előadásokat tartunk. A járvány alatt online eseményeket hirdettünk meg a YouTube-csatornánkon, húsvét kapcsán például böjti kihívást szerveztünk Szent Efrém fohászaihoz kapcsolódva. Minden hétre jutott egy rossz dologtól való tartózkodás és egy jóra való törekvés, amelynek az volt a célja, hogy jobbá váljunk.

(Tamás Angéla)

Tartózkodás és törekvés