Ugrás a tartalomra

Templom és kastély

2023. március 02. csütörtök
A nagytétényi plébánia kriptájában lelt végső nyugalomra Rudnyánszky Gabriella
Templom és kastély

Közel százan gyűltek össze a nagytétényi templomban, hogy búcsút vegyenek a 87 éves korában elhunyt Rudnyánszky Gabriellától. A Rudnyánszky család leszármazottja a Nagytétényi Nagyboldogasszony-plébánia családi kriptájában lelt végső nyugalomra.

Rudnyánszky Gabriella családjával szerencsésen túlélte Budapest 1944–45-ös ostromát, a kitelepítést azonban ők sem kerülték el. Származása miatt csak huszonnyolc évesen kezdhette el az egyetemet, ahol 1968-ban diplomázott, majd negyvennyolc éven át, nyolcvanéves koráig fogorvosként dolgozott.

Szépapja nagytétényi birtokát és a kastélyt kevéssé ismerte, de ősei nyughelyén, a templomban sokszor megfordult, így 2016-ban, nővére temetésén is. Dr. Rudnyánszky Gabriella egy a Magyar Piarista Diákszövetség Lapjában 2021 tavaszán megjelent interjúban a következőt mondta:

„A temetés idejére ki lehetett, illetve ki kellett bontani a lejárat befalazott nyílását, amin keresztül levitték az urnát. A kibontott falazatot még aznap vissza kellett falazni, ez a Műemléki Felügyelőség határozata. A neveket tartalmazó táblán láthatjuk, hogy még van egy név számára hely, az az enyém.”

2023. február 16-án utoljára nyitották ki a sekrestye alatt húzódó kriptát, ahová már többé nem temetnek Magyarországon élő Rudnyánszkyt. Gabriella volt az utolsó.
A templom és annak szerves részét képező családi sírbolt történetéről Botos István, az egyházközségi képviselő-testület világi elnöke mesélt lapunknak a gyászmisét megelőzően:

– 1333-ban fatemplom állt itt, majd 1706-ban egy gótikus stílusú kőtemplomról szólnak a feljegyzések. Ennek helyén építtette fel a Száraz–Rudnyánszky házaspár a tétényi templomot a régi kövek felhasználásával, a kor divatja szerint barokk stílusban. A történészek szerint ez az 1755-ben felszentelt templom a provinciális barokk egyik ékszere. A kripta, amelyben a Rudnyánszky család tagjai nyugszanak, a XVIII. század végén készült el.

Tétény az 1700-as évek elején került a Száraz család birtokába. Báró Rudnyánszky József feleségül vette Száraz Juliannát, akivel belefogtak a nagytétényi kastély helyrehozatalába, és közben a templom felépítésébe is.

Tamás Angéla