Ugrás a tartalomra

Tények, történetek, képek

2018. december 06. csütörtök
Janzsó János Budafok-Tétény új helytörténeti könyvéről
Tények, történetek, képek

Tények, történetek, képekA Budafok-Tétény életéből készült, tényeket, történeteket és képeket tartalmazó helytörténeti kötet megjelenését egyéves munka előzte meg. A felkért szerzők és a szerkesztő ez év júliusában tette le az önkormányzat asztalára a teljesen kész kéziratot, amelyből azután októberre elkészült a közel ötszáz oldalas, a kerület minden területét érintő, életének meghatározó mozzanatait megörökítő, igényes, színes kiadvány. A kerület könyvének megjelenését nagy érdeklődés övezte. A négy alkalommal, különböző helyszíneken megtartott könyvbemutatón telt ház fogadta az alkotókat, és a bemutató napjain eladott példányszámra sem lehetett panasz.

A kötet szerkesztője és egyben néhány fejezet írója, az ELTE tanári szakán végzett Janzsó János közel negyven évig a Közgazdaság-tudományi Egyetemen oktatott orosz és német nyelvet, miközben nagy érdeklődéssel foglalkozott a politikával és 1988 után Budafok-Tétény történetével is. A változás időszakától kerületi önkormányzati képviselőként is részt vett a gazdasági és politikai folyamatokban, így szinte természetes, hogy az 1990-től napjainkig tartó időszak megírására őt kérte fel a polgármester.

Janzsó János elmondta lapunknak, hogy a kerületben működő vállalkozásokról, a kulturális és sportéletről külön kötetekben is be lehetne számolni, de most olyan helytörténeti kiadványt akartak összeállítani, amelyből az is kiderül, hogy a szerzők hogyan látják településüket 2018-ban, és mit tartanak fontosnak megemlíteni az utókor számára. Integráló, összefoglaló munkára törekedtek, amelyben központi helyet foglal el az 1848-as felelősségvállalás, valamint az ’56-os forradalom és szabadságharc. Hozzátette: az utóbbi annál is inkább nagy jelentőséggel bír, mivel már az ő korosztálya vagy még inkább a nála idősebbek megélték ezt az időszakot, így sokkal többet tudnak az akkori helyi eseményekről, mint amit a gimnazisták 10, 20, illetve 30 év múlva a levéltárból összeszedett ismereteik segítségével elmondhatnának.

Az interjú alkalmával az egykori képviselő arról is beszélt, hogy a település múltját kutatva számára mégis az a legizgalmasabb korszak, amelyben élünk. Az elmúlt harminc esztendő történései közül megemlítette a Metallochemia leállítását, a rengeteg vitát kiváltó sertéshizlalda megszűnését, valamint a kerület fejlődésére jótékony hatást gyakorló Campona üzletközpont és a Promontor Udvar létrejöttét. Kiemelte, hogy Budafok-Tétény fejlődése szempontjából a civil szervezetek működése és a sikeres kis- és középvállalkozások is fontosak, majd hozzátette: a kőkemény konfliktusokat a kötet nem tudta érinteni, de ez nem is volt célja.
(Tamás Angéla)