Teológus, kántor, zenész és bábszínész
Öt év, több száz koncert, három album, fellépés az Eurosonic Noorderslag fesztiválon és az Élet elvitelre című lemezért kapott Fonogram-díj – összegezhetnénk a teljesség igénye nélkül a Szabó Balázs Bandája formáció eddig megtett útját.
Szabó Balázs énekel, gitározik, hegedül, játszik kavalon, néha zongorázik és még megannyi hangszeren kipróbálta már magát. Eredetileg teológiát tanult, de a bábszínészet, majd a zene elcsábította a kántori hivatástól.
– Tetétlenből indultam útnak, ahol már az is hatalmas dolognak számított, hogy felvettek a Debreceni Református Gimnáziumba. Fiatalkorom tele volt bátor váltásokkal, sorsfordító vállalásokkal. Mindig az álmaim és az ábrándjaim győztek a döntések meghozatalánál, arra indultam, amerre láttam vagy látni akartam magamat. A sok-sok utazás és színház mindegyike faragta, építette, átmosta a sorsomat – nyilatkozta lapunknak beszélgetésünk kezdetén az együttes frontembere, akivel az Oroszlános udvarban találkoztunk a koncert napján.
A Ciróka Bábszínház díjazott bábszínésze több mint tíz évvel ezelőtt versek megzenésítésével indult el a muzsika útján, és bár ez idő alatt több sorsfordító változás is történt életében, a költészet iránti szeretete nem változott. Szabó Balázs legfrissebb lemezén két Grecsó Krisztián-vers is hallható.
– Fontosnak tartja, hogy poéták szövegeihez szülessen a dallam?
– Az irodalom, a versek mindig is közel álltak hozzám. Hihetetlen ereje van a leírott szónak, a szöveg pedig a dal szerves része. Ezért kerültek nagyító alá Ady, Radnóti, Pilinszky és Juhász Gyula művei, majd az első hivatalos megjelenést is megért megzenésített Faludy György-versek, amelyet Révész Béla színész barátommal karöltve kanyarítottunk ki az életből. Megtisztelő volt számomra, hogy Grecsó Krisztián versét is dalba önthettem.
– Májusban a Szabó Balázs Bandája Fonogram-díjat kapott az Élet elvitelrecímű, legutóbb megjelent albumáért. Számított erre az elismerésre?
– Nem, mert már azon is meglepődtünk, hogy jelöltek minket. Amikor a dalok íródtak, tele voltam aggodalommal, vajon szeretni fogja-e a közönség, kíváncsiak lesznek-e a muzsikánkra? A megjelenést követően azután rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, de arra végképp nem gondoltunk, hogy a szakma is elismeri a munkánkat. Nagyon megtisztelő, hogy nekünk ítélték a díjat.
– Három éve feladta sikeres bábszínészi karrierjét, és teljes szívvel a zene felé fordult. Mi késztette erre a lépésre?
– Kényszerű döntés volt. A zene és a színjátszás régóta kézen fogva jár az életemben, de mindkettő teljes embert kíván. Sok éven át a színház volt az első, és esténként zenéltem, de ki akartam próbálni, hogy tudok-e boldogulni zenészként. Teljesen nem szakítottam a színházzal, futó darabjaimban most is játszom Kecskeméten és Veszprémben.
– Hová helyezné a magyar zenei élet palettáján a Szabó Balázs Bandáját?
– Több generáció rója az utakat és játssza dalait, nehéz pontosan megítélni, hogy ki hol tart a saját zenéje sorstörténetében. Az elején néha magunkban táncoltunk és énekeltünk, mostanság már pár ezer emberrel tesszük ezt közösen. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert kedves történetünk van végtelenül barátságos és szeretetteljes közönséggel. (Tamás Angéla/VH)
