Több mint százéves lenne a XX. század Dérynéje
Van egy családi ház Budafokon, ahol egy helyen fellelhető minden, amit Szeleczky Zitáról, a két világháború közötti színművészet egyik legismertebb alakjáról tudni érdemes. A nagy család örökösei közül a művésznő életének történetét rokona és keresztfia, Jávor Zoltán dolgozza fel. És miért teszi mindezt? – Egyrészt ez a belső késztetésem, másrészt feladatunk ebben a példaképek nélküli világban nemzeti múltunk feltárása és kiemelkedő egyéniségeinek, példaképeinek felmutatása, hiszen amely nemzet nem ismeri és tiszteli múltját, annak nincs jövője. Kötelességünk minden erőnkkel megvédeni kultúránkat, mert csodás, egyedülálló – és a miénk – mondja Jávor Zoltán.
A művésznő diplomája megszerzése után kilenc éven át itthon szolgálta nemzetét, mélyen vallásos hitét és hazaszeretetét még otthonról hozta. Fél évszázados távollétében mindez megtartotta, építette tovább – meséli Jávor Zoltán otthonában. Mint mondja: a színész az előadásain mindezt beletáplálta hallgatóságába is – költészetünk remekművein keresztül. Itthon ő volt a „nemzet kishúga”, emigrációban pedig a XX. század Dérynéje. Erről szól a Hit és magyarság című kötet, melynek már minden példánya elkelt. Ehhez szorosan tartozik a 15 CD-je és egy nagy fotó- és dokumentumkiállítás, amelyen sokat dolgozott a művésznő keresztfia, aki 15 évvel ezelőtt kezdett foglalkozni Szeleczky Zita életével. Az Országos Széchényi Könyvtárban több ezer oldalt olvasott el, a lakásán tárolt, nagy mennyiségű dokumentumot a családjuk kapta a művésznőtől és ismerőseitől. A gyűjteményében megtalálhatók kategorizálva a kritikák, a darabok szövege, amelyekben szerepelt, a filmek, amelyekben főszerepet játszott. Régi képek, hanganyagok, amelyeken Zita énekel és az újságcikkek, amelyek színészi tehetségéről zengenek ódákat. Az iskolai évek alatt kiderült színpadra termettsége, sokat szerepelt, emellett nagyon jó tornász is volt. Végül a színi pálya mellett döntött. Ebben inkább édesapja támogatta, aki szerepléseit már nem élhette meg. Első szerepét gimnazistaként egy református színjátszó csoportban kapta. Elvégezte a Színművészeti Akadémiát, ahol tanára, Ódry Árpád – aki egyben az Akadémia igazgatója – monda róla, hogy évszázadonként egy ilyen tehetség születik.
A Magyar Nemzeti Színház ösztöndíjas szerződését fogadta el, és a kezdeteket leszámítva csak főszerepeket osztottak rá. Szinte minden szerepben otthonosan mozgott, az adott figura eljátszásának hitelességét nem bízta a véletlenre. Sok előadás próbája előtt alaposan felkészült az adott témából vagy személyiségből. Mint színész, 27 filmben (egy olaszban és egy argentinban is) játszott hatalmas sikerrel. Filmjei itthon sokáig indexen voltak – ezért jó darabig nem adták elő őket. A háború alatt többször felajánlotta filmtiszteletdíját a harcoló magyar katonák jobb ellátásáért. 1945-ben a kommunista megszállás elől Nyugatra menekült. Argentínában megalapítja a Színjátszók Társulatát, 1951-ben Argentínai Magyar Nemzeti Színházat, mert úgy érzi, hogy emigrációban a legfontosabb a nemzeti kultúra ápolása, a nemzettudat erősítése, később az Egyesült Államokban élve folytatta művészi pályáját. 1956-ban Szózattal fordul a világ asszonyaihoz a magyar forradalom támogatására és megsegítésére, amely hat nyelven hangzott el az Argentin Rádióban. Ez időtől kezdve szavaló-, majd egyéb estjeivel bejárta Észak- és Dél-Amerikát, Ausztráliát. Az 1993-ban felszabadult Magyarország is elismeri az emigrációban végzett nemzeterősítő munkáját, és a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntetik ki. 1994-ben a koholt népbírósági vádakat ejtik. 1998 őszén végleg hazatért. Érden, 1999. július 12-én hunyt el. A „Nemzet húgáért Alapítvány” – amit Jávor Zoltán alapított – tovább ápolja Szeleczky Zita emlékét. (Viszkocsil Dóra)
