Több új út épül
A képviselő-testület 2016. április 14-i ülésén döntött a 2015. évi pénzmaradvány felhasználásáról. A „pénzmaradvány” az az összeg, amely az előző év költségvetésében szerepelt, de például a következő évre átnyúló beruházások miatt nem költöttük el 2015-ben. Ide kerülnek a megtakarítások is. A pénzügyi folyamatok természete miatt minden évben keletkezik pénzmaradvány, amit mindig a következő év költségvetésébe építünk be. Idén úgy döntött a kerület vezetése, hogy a pénzmaradvány egy részéből a kerület úthálózatának fejlesztésére tesz javaslatot. A tavalyi nagy csatornázás során végre elhárult a földutak burkolásának akadálya, került alájuk csatorna, így régi adósságunkat törleszthetjük ezeknek az utcáknak a megépítésével. A földutak aszfaltozása ugyanakkor nagy terhet ró a kerület költségvetésére. Így nem megy minden egyszerre, évekbe telik, míg sikerül leburkolni az újonnan csatornázott lakóutcák mindegyikét. Igyekszünk azonban gyorsítani a folyamaton. Eredetileg – már tavaly hozott döntés nyomán – az alábbi útszakaszok aszfaltozását terveztük:
Babarózsa köz, Bíbic u. (a Klauzál G. u.–Bíbic u. 19/A között), Kanyargó u. I. ütem, Tegzes köz, Budai Nagy Antal u., Hollandi u. (a Gyufa u.–Karácsony u. között), Lomnici u. (a zsákutca része), Sáv u., Tatárka u. (a Portyázó u.–Sólyom forduló között) a járdával együtt.
A mostani döntéssel bővül a lista, és a következő útszakaszokat is idén szeretnénk ellátni szilárd burkolattal: Peták u., Gerinc u. (a Magyar u.–Hasadék u. között), Pincemester u. (a 4-6. sz. között), Aszály u. (a Bajcsy Zs. u.–Kő u. között), Halk u. (a Terv u.–Park u. között), Hollandi u. (a Karácsony u.–Túróczi u. között), I. u. (a 13-17. szám között), Csányi u., Fenyőmadár u.
Ezeknek az utcáknak a megépítése mintegy 206 millió forintba fog kerülni. Ez a döntés a már korábban útépítésre megszavazott közel 173 millión felül biztosít újabb forrást.
Más fejlesztéseket is tervez önkormányzatunk. Ezek közül kiemelendő, hogy idén és a következő években folytatjuk a Káldor Adolf Szakrendelő ütemezett felújítását. A vizesblokkok és a gépészet mellett a belső terek, rendelők is megújulnak. A szakrendelő újabb korszerű műszereket is beszerezhet a betegellátás javítása érdekében. A számítástechnikai fejlesztésen túl a szemészet, a röntgendiagnosztika, a sebészet, a fül-orr-gége szakrendelés, a nőgyógyászati ellátás és a belgyógyászat kap új eszközöket. Az új készülékek segítik az orvosok diagnosztikai munkáját, gyorsabb és pontosabb méréseket tesznek lehetővé.