Ugrás a tartalomra

Torta és vándordíj

2022. szeptember 06. kedd
Kilencvenéves Dávid Géza, a kajak-kenu sport nagy öregje
Torta és vándordíj

A magyar kajak-kenu sport doyenje, a Lágymányosi Spari megalapítója, majd évtizedekig elnöke, a legendás Kolonics György felfedezője, Dávid Géza augusztus 14-én ünnepelte kilencvenedik születésnapját. Az ünnepségen, sőt, ünnepségeken a Városházi Híradó riportere is ott volt.

Az első, igencsak szűk körű ünnepség helyszíne az ünnepelt Kertész utcai háza, ahová Karsay Ferenc polgármester már e sorok írója előtt megérkezett egy mindenféle finomságot tartalmazó ajándékkosár kíséretében. A ház asszonya, Géza bácsi hitvese ínycsiklandó almás pitével fogad bennünket, a kilencvenéves sportember pedig, szokásához híven, a hallgatót a régi időkbe visszavezető anekdotákkal.

Nem kell sokáig kapacitálni, ömlik a szó az arany érdemérmes mesteredzőből, egyik sztori a másik után. Bevezetőnek mindjárt az egykori szomszédról, a két és fél éve elhunyt Wichmann Tamásról, a kilencszeres kenuvilágbajnok bohém zseniről.

„Tamás itt lakott a szomszédunkban a Kertész utcában, és 1980-ban nagyon készült a moszkvai olimpiára, amit mindenképpen meg akart nyerni. Elvégre az már a negyedik olimpiája volt, és rettenetesen hiányzott neki az aranyérem – idézte fel Géza bácsi a negyvenkét évvel ezelőtt történteket. – Naponta találkoztunk, és bár készült, készült, egyre többször hagyott ki napokat az edzésben. Miért nem edzel? – kérdeztem egy ilyen kihagyott nap után. Edzettem én tegnap, Öreg! – felelte, mert én már negyven éve is öreg voltam… Erre én azt mondtam, a kihagyott tréninget semmi sem pótolja. Tamás felhorkant, és azt mondta, ha nem nyeri meg az olimpiát, elköltözik a Kertész utcából.”

Történelmi tény, hogy nem nyerte meg, és hamarosan el is költözött Géza bácsiék utcájából.

Aztán még szó kerül a a Budai Spartacus – a későbbi Lágymányosi Spari – 1961-es megalapításáról, ami szintén Géza bácsi nevéhez fűződik.

„Akkoriban fejeztem be az aktív pályafutásomat, 1950 és 1958 között kenuztam, egészen addig, amíg egy térdsérülés visszavonulásra nem kényszerített – idézi fel a hőskort. – Nem voltam ügyetlen kenus, Parti Jánossal vívtunk nagy meccseket, nem sokon múlt, hogy én jussak ki a melbourne-i olimpiára. 1957-től az MHS-ben edzősködtem, de mivel budafoki lakos voltam, és vagyok ma is, és tudtam, milyen csórónak lenni, mindenképpen akartam adni Budafoknak egy vízisport-klubot. 1961. október elsején a Kutya-villában, ahol ma a DunaFok Szabadidőpark van, megalakítottam a Budai Spartacus kajak-kenu szakosztályát.”

Persze a klub idővel átköltözött a Lágymányosi-öbölbe, ahová Géza bácsi követte versenyzőit, jóllehet ő maga budafoki maradt, és budafoki ma is.

Kolonics György, a későbbi kétszeres olimpiai bajnok kenus zseni már oda, a Lágymányosi-öbölbe ment le testnevelő tanára unszolására 1982-ben, tízévesen, és kötött haláláig tartó szerelmet a sportággal. Természetesen Dávid Géza gyámolította, pallérozta a kis termetű kenust, akiből fantasztikus technikájú klasszis vált.

„Koló még vasárnaponként is lejárt technikázni, amikor a többiek pihentek vagy szórakoztak” – említi Géza bácsi.

Még napestig hallgatnánk a sztorikat, de elszólít a kötelesség, ám délután négykor újból találkozunk Géza bácsival – immár a Spari csónakházában, a Lágymányosi-öböl partján. Ahol már rotyog a kondérban a marhapörkölt, idős és fiatal sparisok hallgatják az ünnepelt történeteit. Hamarosan elhangoznak a köszöntők, odakerül az asztalra a hatalmas születésnapi torta. Amikor pedig a klub elnöke, Dávid Eszter – Géza bácsi lánya – bejelenti, hogy megalapították a Dávid Géza Vándordíjat, amelyet minden évben az egyesület legjobb versenyzője kap meg, Géza bácsi szemét elfutja a könny.

Nagy pillanat ez, hiszen nem sokan látták még sírni a kemény sportembert.

Ch. Gáll András