Ugrás a tartalomra

Trianon századik évfordulójára emlékeztek a kerületben - Videóval frisstíve

2020. június 08. hétfő
Kerületszerte megszólaltak a harangok, megemlékezve a trianoni békediktátumról. Egy civil kezdeményezésre épült, új országzászlót avattak, valamint a Donát-hegyen is megemlékeztek történelmünk sötét napja alkalmából.
Trianon századik évfordulójára emlékeztek a kerületben - Videóval frisstíve

Ahogyan Kárpát-medence-szerte, úgy Budafok-Tétényben is egyszerre szólaltak meg a harangok június 4-én félötkor, amelyek a száz évvel ezelőtt aláírt trianoni békediktátumra emlékeztettek.

Nagytétényben új országzászlót is avattak ezen a napon a Szick család kezdeményezésére. Szick Gusztáv köszöntőjében elmesélte, mindig nagy volt a magyarság iránti szeretete, és ezt szerette volna „megörökíteni”. A Dénár utca és a Libertás utca sarkán álló új zászló célja, hogy köztéri felkiáltójelként emlékeztesse az arra járókat a Magyarországgal történt igazságtalanságra. Karsay Ferenc polgármester az avatáson mondott beszédében úgy fogalmazott, nem tehetjük semmissé a 100 évvel ezelőtt történteket, viszont dönthetünk úgy, hogy közös, erős gyökereinkből táplálkozva tovább építjük a magyar nemzetet. Dönthetünk úgy, hogy újraszőjük az elszakított szálakat. Ezt szolgálja a most állított zászló is, amely a határon túl rekedt testvéreink iránti szeretetet, az ő hazaszeretetüket és kitartásukat jelképezi. A polgármester köszönetet mondott Szick Gusztávnak és családjának, valamint segítőiknek.

Az eseményen beszédet mondott Németh Zsolt országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke. „Elszenvedtünk veszteségeket, (…) de él nemzet e hazán. Életképes határon túli magyar közösségekkel vagyunk körülvéve. És az a reményünk és hitünk, hogy egy megerősödő Magyarország képes lesz arra, hogy tovább erősítse a Kárpát-medencei magyar közösségeket.”

A zászlót Fülöp Ákos esperes szentelte fel.  

A Baross Gábor-telepi Polgári Kör tagjai hagyományaiknak megfelelően a Donát-hegyen gyűltek össze a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. A megemlékezőket, köztük Karsay Ferenc polgármestert a kör elnöke, Bodnárné Fehér Erzsébet köszöntötte. Az eseményen beszédet mondott Monostoriné Szeleczky Gabriella, a Baross Gábor Általános Iskola történelem tanára: „Ez az év, 2020, megpróbáltatás elé állította hazánkat ugyanúgy, mint 100 évvel ezelőtt a trianoni döntés. Nem találkozhatunk, nem utazhatunk, le kell mondanunk közösségi hagyományainkról, de még családi találkozóinkról is. Trianon döntése is így zúdulhatott 1920-ban az országra, de remények nélkül” – kezdte beszédét. Úgy fogalmazott, 1920. június 4-én keresztre feszítették Magyarországot, azonban magyarságunkat soha nem tudták szétszakítani. A megemlékezésen közreműködött Lázár Csaba Kazinczy-díjas színművész, aki Juhász Gyula Trianon című versét szavalta el, valamint Delényi Éva és Pollák Miklós is, akik tárogató- és gitárjátékukkal emlékeztek.