Ugrás a tartalomra

Tűrhetetlen viselkedés a testületi ülésen

2020. október 18. vasárnap
Dankóné Hegedűs Jolán alpolgármester asszony közleményben tájékoztatott az október 15-ei testületi ülésen és az utána történt durva incidensről, mely szerint Kóber György képviselő majdnem tettlegességig fajuló magatartásával ellentétes véleménye miatt fenyegette őt.
Tűrhetetlen viselkedés a testületi ülésen

Dankóné Hegedüs Jolán alopolgármester asszony a legutóbbi képviselő-testületi ülés után kiadott közleményében így fogalmaz: „Az önkormányzatiság 30 éve alatt, ebben a kerületben nem történt még ilyen durva konfliktus, ami tegnap. Azt gondolom, hogy a választópolgárok nem azért bízzák meg a képviselőket, nem arra adnak mandátumot, hogy nézeteik ütköztetését durva fenyegetőzésekkel oldják meg.

Nem akartam ebben az ügyben megnyilvánulni, de nem hagyhatom szó nélkül, hogy a történteket olyan fényben tüntetik fel egyesek, amikhez a valóságnak semmi köze sincsen.” – tette hozzá.

Ezt folytatva részletesen felidézi a közte és Kóber György közötti párbeszédet:
Még folyt a testületi ülés, amikor Kóber György látta, hogy az egyik bizottság külsős helyére érkezett jelöltjét nem fogjuk megszavazni és odakiabálta felém: "jól becsicskultatok", mire én azt válaszoltam neki: Miket beszélsz? Normális vagy?
A testületi ülés végén odajött hozzám és az arcomtól kb. 20 centiméterre elkezdett velem üvölteni "Na most mondja mi a baja!".
Erre én, immáron szintén nem nyugodtan, hiszen fellépése egyértelműen fenyegető volt, azt válaszoltam neki:
 -Hogy viselkedsz? Ez nem normális dolog, így nem lehet! Ha másra nem vagy tekintettel, akkor legalább azt vedd figyelembe, hogy négy évig az osztályfőnököd voltam. Egyébként a férjem azt üzeni neked, ha az utcán sétálgatsz, mindig nézzél hátra!
- Most fenyeget?
- Nem, nem fenyegetlek. Szégyelld magad!
A magam részéről lezártnak tekintettem a vitát és elindultam az irodám felé. Mire odaértem és kinyitottam az ajtót, már ott állt mögöttem. Belépett az irodámba.
- Légyszíves menj ki innen!  -mondtam.
Erre elkezdett kiabálni, nem igazán tudom megmondani, hogy miket. Amire emlékszem, mocskos áruló, kollaboráns. Ekkor érkezett oda polgármester úr és kérdezte, hogy mi a probléma? Mondta Kóber képviselő úrnak, hogy tegyen eleget az ismételt kérésemnek és hagyja el az irodámat. Ő ezt megtagadta és tovább kiabált velem. Ekkor hangzott el az ominózus mondatom, hogy menj ki innen, mert szájba....
De ő továbbra sem mozdult. Fogtam a kabátomat, becsuktam az ajtót, elindultam az udvar felé. Végig követett és indulatosan fenyegetett, gyalázott engem, majd a kapunál kiment.

Az alpolgármester asszony szerint valóban helytelen, hogy a képviselő úr folyamatos provokációja, fenyegető fizikai fellépése és gyalázkodó szavai mellett, egy idő után elvesztette a hidegvérét és erősebben fogalmazott. Ahogy írja, komolyan félni kezdett Kóber képviselő egyre vehemensebb viselkedését látva. „Ha így belelovalja magát, mi fog történni még?”


Elgondolkodtató az, hogy vajon Kóber Györgyöt a választói azért küldték a testületbe, hogy ott az érdekeiket képviselje, vagy azért, hogy a neki nem szimpatikus képviselőket megfélemlítse? Hogyan fér össze az önkormányzatiság demokratikus elveivel az ilyen viselkedés?


Közleményét Kóber Györgyöt megszólítva zárta: „Őszintén remélem, képviselő úr belátja, hogy ez méltatlan viselkedés, az őt mentegető szövetségeseivel együtt át tudunk térni egy olyan konstruktív működésre, amit minden budafok-tétényi elvár tőlünk és megérdemel!”